7.Fejezet~ Champagne

I Wanna Go

Catherine Clark

15. Szeptember; Madrid, Spanyolország

A dugóban állva verem a fejem a kormányba megállás nélkül, mikor mobilom hirtelen megcsörren. Számomra egy ismeretlen telefonszám villog a kijelzőn. Elhúzom jobbra a zöld kis ikont ezzel felvéve a telefont.

- Tudod, már nekem fáj, amit csinálsz- röhög a vonal túloldaláról egy ismerős hang.

Homlokomat ráncolom, hiszen nem értem mire akar ezzel célozni és azt sem tudom, hogy ki ő. Agyamat kezdem törni, mégis honnan ismerhetem ezt a személyt?

- Gareth vagyok- segít ki- itt állok előtted és premier plánban nézem végig, ahogyan szenvedsz- mondja még mindig nevetve.

- Nagyon vicces vagy- váltok cinikus hangnemre.- Ez is olyan vicces?- Emelem fel jól láthatóan középső ujjam.

A focista belenéz a visszapillantóba és még jobban kitör belőle a jókedv, majd ő is felemeli ujját, egyből tudom, hogy nekem szól így már én is elnevetem magam. Röhögve nyomom rá a telefont és ráfekszem a dudára ezzel idegesítve az előttem haladót.

Fél órával később együtt lépjük át a Sunset küszöbét. Szemeimmel azonnal keresem a portáslányt, de sehol se találom. Helyette, egy szőke, hosszú hajú lány ül a pult mögött. Szintén ugyanolyan egyenruha van rajta, mint Evaé. Mikor észrevesz, bennünket azonnal nagy szemekkel nézi a mellettem sétáló férfit, akinek mikor ez feltűnik, megrázza fejét vigyorogva. A lift felé veszi az irányt és kérdőn tekint rám, hogy én miért nem teszem ugyanezt.

- Van még egy kis dolgom itt lent- biccentek a recepciós asztal felé.

Egy aprót bólint és leül az egyik fotelbe, ezzel egyértelművé téve, hogy megvár. Megfordulok és a szőke lány felé irányítom tekintetem. Összenézünk és miután két perce egymást méregetjük már, elindulok felé. Vonásai egyből gyengülnek és kíváncsian várja, míg odaérek hozzá.

- Szia, hol van Eva?- Teszem fel azonnal az engem érdeklő kérdést.

- Felmondott- vágja rá egyszerűen- én vagyok helyette.

Végig nézek rajta ismételten. Fehér inge felül kigombolva, így szabad belátás nyílik kebleire. Hatalmas, barna szemeit erős smink torzítja el., valamint- szörnyen meglepő módon- anyanyelvi szinten beszéli az angolt.

- Catherine Clark- nyújtom neki a kezem.

- Tudom, Laura White- áll fel és mutatkozik be ő is.

- Apám embere vagy?- Röhögöm el magam lesajnálóan.

- Mert ki az apád?- Dönti oldalra a fejét.

Szemeim megforgatom. Azt hittem, hogy Evaval könnyű dolgom lesz, de úgy tűnik ez a szőke ribanc mindent elrontott.

- Akkor nyugodtan megmondhatod neki, hogy minden rendben velem és eddig jó kislány voltam, sőt barátkozok is, de ne a kurváit küldje utánam kémkedni- kacsintok rá a lányra- viszlát Laura!- Hagyom faképnél.

Gareth elképedve néz rám. Összehúzott szemöldökkel bámulok vissza rá.

- Mi van?- Ripakodok rá.

- Veled mi van inkább?- Szól vissza ő is kicsi megemelve hangját.

- Felmondott a lánygyerek akivel mentem volna bulizni, ez a prostituált meg nem segít nekem- lépek be puffogva a liftbe.

- Pénteken lesz az évszázad legnagyobb bulija, nem lépet be oda akárki- hallgatom érdeklődéssel a mondandóját- de mi igen- vigyorodik el- gyere el velünk!

Szám kéjes vigyorra húzódik, na erre nem számított apám.

- Project X?- Húzódik hatalmas mosolyra szám.

- Annál is keményebb- kacsint rám.- Holnap- int egyet és kilép a harmadik emeleten megálló személyfelvonóból.

Elköszönök tőle én is és várom, hogy felérjek még egy emelettel feljebb.

E.T.

Apartmanomba belépve kapásból kinyitok egy üveg Moet&Chandon pezsgőt, amit üvegből kezdek el inni és felhívom húgomat.

Mikor felveszi a telefont rögtön köszöntjük egymást és mindketten hosszas mesélésbe kezdünk, hol-hol egymás szavába vágva. Mikor a negyedik teljes üveg pezsgőt pusztítom, már csak mindenen vihogok és Pepnek ez annyira tetszik, hogy a vonal végén jókat derül rajtam. Időközben párszor kilépek az erkélyre elszívni egy-egy szál cigarettát, ezzel a tüdőmet nikotinnal piszkítom be. Az órák óta tartó beszélgetést iPhoneom kikapcsolódása zavarja meg. Próbálom megkeresni telefonom töltőjét, de kevés sikerrel járok, így egy hirtelen felindult ötletnek köszönhetően feltépem az ajtót és egyetlen ismerősöm kezdem keresni a hotelben. Dülöngélve megyek el a liftig, ahol magam sem tudom, hogyan, de megnyomom a harmadik emelet gombját ráadásul még mindig magas sarkúban kezdek tántorogni a folyosón és azon töröm a fejemet, hogy mégis melyik lehet Garethék ajtaja. Pár perc gondolkodás után eldöntöm, hogy sorba megyek, és mindenhova bekopogok. Elkezdek dörömbölni az első ajtón, ahol nem találok senkit. Toporzékolva megyek át a vele szemben lévő bejárathoz, ott próbálkozzak.

- Kate!- Hallok meg egy ismerős hangot és odafordítom a fejem.

- Úr Isten! Cris! Mondd, hogy van nálad egy töltő!- Kezdek el felé futni, de útközben kimegy a bokám ezért hisztizve leülök a földre.

Cristiano tágra nyílt szemekkel figyeli hisztimet, valamint röhögve közli, hogy nincsen nála töltő, mire verni kezdem a földet dühömben. A focista jókat derülve nézi végig kifakadásomat.

- Itt meg mi a…- lép ki Bale és egyből félbeszakítom, mikor meglátom.

- Ugye van töltőd?- Csillan fel szemem.

A két sportoló egymásra néz, és ismét felszakad belőlük a nevetés. Gareth mond valamit csapattársának majd egy- szívemnek oly’ kedves- telefontöltőt ad kezébe azután egy kézfogás után becsukja maga mögött az ajtót. Roni felém veszi az irányt, mire én hátrálni kezdek a földön kúszva. Hatalmasat sóhajtva felemel és vállára dob, fenekemet fogva.

- Tetszik a seggem, Ronaldo?- Szólalok fel cinikusan.

Megpaskolja az említett testrészt és egy elégedettet hümmög. Pólójával játszok egészen, ameddig le nem tesz az ágyamra. Leveszi rólam cipőimet majd eltűnik és egy pohár vízzel a kezében tér vissza, amit átad az enyémbe jelezve, hogy igyam meg. Elfogyasztom a pohár tartalmát és Crisre nézek kérdőn, aki mellém lépve egy szempillantás alatt levesz rólam szoknyámat, majd egy pólót ad rám és melltartóm profi módon kikapcsolja mielőtt leveszi rólam. Csodálva nézem az előttem álló férfit.

- Szöszi, aludjál- ereszt meg felém egy halvány mosolyt.

Betakarózom, ezt követően hatalmasakat pislogva várom a következő utasítást, amit, amúgy halvány gőzöm sincsen, hogy miért teljesítek. Cristiano kisfiúsan elmosolyodik és megcsóválja fejét.

- Holnap találkozunk, Catherine- indul el kifelé a szobámból.

- Ne menj el- nyögök fel, mire hirtelen megfordul és értetlenül néz rám- maradj itt velem.

- Nem szeretnéd, te azt- rázza meg fejét mosolyogva.

- Vagy inkább te nem szeretnél itt maradni?- Húzom fel szemöldököm és felkönyökölök.

Jól láthatóan elgondolkozik a válaszán, majd egy megadó sóhaj szakad fel belőle és vetkőzni kezd, egészen boxerig. Lekapcsolja lámpámat majd befekszik mellém az ágyba. Egyik kezével átölel, mire én hozzábújok. Felé fordulva a kockáival és izmos mellkasával kezdek játszani. Nem nézek fel rá, de tudom, hogy mosolyog ő is, akárcsak én. Aprót puszit ad hajamba, fejemet az izomkötegek egyikére helyezem és percek alatt álomba merülök a csatár karjaiban.

Hangover

16. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Reggel ébresztő hangos ricsajára ébredek. Hörgök egyet, majd nagy nehézkedések árán sikerül kikapcsolnom az ébresztőt, aminek a hangjától még inkább megfájdul a fejem. Nagy nehezen felülök az ágyban, de elvesztem az egyensúlyom, ennek okául visszaesek a korábbi pozíciómba. Szörnyen hasogat az okosabbik felem és nem emlékszem túl sok mindenre sem. Peppel telefonáltam és közben megittam pár üveg alkoholt és aztán-valahogyan- az ágyamban aludtam el. Telefonomat leveszem a töltőről és egyből szembe nézek nyolc nem fogadott hívással, húgom részéről. Gyorsan bepötyögtem neki egy helyzetjelentést és már el is indulok rendbe tenni magam a tegnapi kis kikapcsolódásom után.

Immáron felöltözve dobom ki a szeszes üvegeket a szemetesbe. Fekete napszemüvegem már a lakásban felveszem, hogy ne látszódjanak a szemem alatt árulkodó táskák. Magassarkúm kopogása ezúttal szörnyen idegesít, egészen míg beülök járművembe és megszűnik a hangja.

Kivételesen nyolc perccel kilenc előtt parkolok le a stadion előtt, ahol ekkor már néhány focista kocsija is itt áll. Sietősre veszem a tempót- már amennyire tudom-, hiszen nem szeretnék találkozni Pérezzel, aki egyből adná le a forró drótot apámnak, akinek még mindig nem sikerült keresnie. Éppen az öltözők előtt szelem át a folyosót, ahonnan hatalmas ricsaj hallatszik ki a fiúk részéről. Gondolataimban már a székemben ülök, teljes nyugalomban.

- Catherine!- Üvölt fel egyszerre több ember is, mire én szidni kezdek magamban mindent és mindenkit, hogy nem tűntem el elég gyorsan az átjáróról.

Komótosan megfordulok ugyanakkor egy halvány mosolyt erőltetve nézek rájuk, mire egyből elindulnak felém. Hatalmasan vigyorogva állnak meg előttem mindannyian, mire széttárom kezeimet.

- Tudod a nevemet?- Teszi fel kisfiús hangnemben Marcelo a kérdést.

 Aprót bólintok és sorolni kezdem az előttem állókat.

- Marcelo, Sergio, Gareth és Karim. Csak ennyit tudok.- Rántom meg vállamat nem törődöm módon.

- Mondtam, hogy az enyémet tudja- nyújtja ki nyelvét hencegve a göndör csapattársaira.- Többiek nem érdekesek nyugi- kacsint rám, mire felnevetek.- És mi a véleményed Crisről?- Kezdi el húzogatni szemöldökét.

Szó szerint röhögő görcs tör ki belőlem, de a többiek nem társulnak hozzám, így kényszerítve magam a komolyságra abbahagyom, mikor az előbb említett hetes számú idegesen elviharzik mellettünk. Bal szemöldököm felhúzva nézek a előttem álló társaságra, majd értetlenül a férfi után fordulok.

- Ó, Kate- hallom meg Ramos hangját mire egyből ránézek- ha te tudnád mik történnek itt.- Kacsint rám egy kacér mosoly közepette.

6.fejezet ~ Medence

Pearl Clark

15. Szeptember; Milánó, Olaszország

  Késő délután érkeztem haza. Miután leparkoltam az apartmanom előtt, besétáltam a lakásomba. Az előtérben lerúgtam magamról a cipőimet és mezítláb indultam el a konyhába, hogy a hűtőből magamhoz vegyek egy üveg ásványvizet. Letekertem a kupakját és hatalmas kortyokkal tüntettem el az éltető folyadékot. Levetettem magam a kanapémra és jólesően kinyújtóztam. Hiába nem csináltam semmit szinte egész nap, attól még kellemesen elfáradtam. A szám mosolyra húzódott, mikor eszembe jutott a csapat és a velük való találkozás. Merengésemből a telefonom csörgése riasztott fel. A képernyőre nézve a nővérem arca jelent meg előttem.

 - Hello Csajszi! - üdvözöltem boldogan. - Milyen az élet Madridban? Ott is vannak olyan jó pasik, mint itt?

Nem kellett hozzá sok, hogy kiérezzem a hangjából, hogy Kate is jól érzi magát a focistáival. Megvitattuk egymással az aktuális dolgainkat miközben hallgattam, hogy a nővérem egyre jobb kedvre derül a pezsgőtől, amit a hűtőjében talált. Beszélgetésünk egyre hosszabbra nyúlt, jókat nevettünk egymáson és magunkon. Miközben beszéltünk, motoszkált bennem egy gondolat, hogy valamit mondani akartam Katenek, de nem emlékeztem rá, hogy mit. Aztán végül eszembe jutott.

 - Ó, basszus! - csaptam a homlokomra. - Drága, édes, egyetlen nővérkém - kezdtem bele a vallomásba - azt hiszem jobb ha tudod, hogy a csapatod egyik oszlopos tagja megjárta az ágyamat.

 - Mi? - nevetett fel a piától hisztérikusan a testvérem. - Ki volt az a szerencsés?

 - Kari.....m - pislogtam a kezembe tartott készülékre először bután, majd leesett, hogy a foglalt hang azt jelenti, hogy Kate lemerült, így nem tudtam, hogy hallotta-e a nevet.

Többször is megpróbáltam visszahívni, de aztán a sokadik sikertelen próbálkozás után feladtam. Kicsit aggódtam a testvéremért, de bíztam benne, hogy olyan állapotban amit hallottam tőle, csak elaludt a vonal másik végén.

Sóhajtva dobtam az asztalra a készüléket. Még fiatal volt az este, legalábbis számomra és mielőtt a mélabú teljesen maga alá temethetett volna, valaki kopogni kezdett az ajtómon.

 - Jövök már! - sasszéztam végig mezítláb a kövön és egy hirtelen mozdulattal feltéptem az ajtót, hogy aztán Vinc meglepődött arcától nevető görcsöt kapjak. - Hát te? - töröltem le kézfejemmel a jókedvtől kicsorduló könnyeimet.

- Na, szép kis fogadtatás mondhatom - csóválta meg a barátom a fejét, de a szája sarkában bujkáló mosoly elárulta, hogy nem sértődött meg a viselkedésemtől. - Én itt töröm magam, hogy bevezesselek az életbe, te meg... - legyintett a kezével miközben arrébb tolt az ajtóból és bemasírozott a lakásomba.

 - Kerülj beljebb! - kiáltottam utána, de csak a dörmögő nevetését kaptam válaszul. - Amúgy meg milyen életbe akarsz te engem bevezetni? - csaptam csípőre a kezeimet. - Ha nem tudnád, az élet tőlem kér tanácsokat, hogyan tegye színesebbé magát - vigyorodtam el szélesen.

 - Istenem - forgatta mag a szemeit a majd két méter magas óriás. - Hogy a fenében fértek el ti ebben a világban? Te és az egód?

 - Köszönjük kérdésedet, nagyon jól - néztem töretlen jókedvvel Vincentre. - De most már rátérhetnél, hogy miért is jöttél.

 - Ja igen - kapott a fejéhez - a többiek kint várnak. Kapj fel valami szexi fürdőrucit, aztán irány a medence!

 - Állj, állj! - tettem fel a kezeimet, hogy megállítsam a lelkesedését. - Milyen többiek? És miért várnak?

 - Az itt lakók - magyarázta olyan hangon, mintha egy gyerekhez beszélne - és azért várnak rád, mert szerveztem neked egy kis bulit a beköltözésed örömére - húzta ki magát büszkén.

Döbbenten néztem a férfira, akinek a pillantásomtól enyhe pír öntötte el az arcát. Ha nem tudtam volna, hogy meleg, ez a gesztus biztos elárulta volna.

 - Te szerveztél nekem egy bulit? - ismételtem meg a szavait, mint egy papagáj. 

 - Naná! - vigyorgott rám. - Már minden kész, csak rád várunk.

 - Okké - bólintottam még mindig meglepve. - Akkor én most felveszek egy fürdőrucit és kimegyek veled bulizni - mutattam a hálóm felé.

 - Végre, hogy felfogtad - forgatta meg a szemeit Vince.

 - Fogd be! - boxoltam a hasába, mert azt kényelmesen elértem. - Egész nap dolgoztam és még nem fog rendesen az agyam - pislogtam rá morcosan.

 - Hah, te meg a meló - röhögött fel. - Fogadjunk, hogy egész nap nem csináltál semmit, csak a pasikat stírölted? - kacsintott rám.

 - Mi van irigykedsz? - rebegtettem meg a pilláimat. 

 - Még jó, hogy - hördült fel. - És van már valaki aki bejön neked a csapatból? - kiáltott utánam mikor végre elindultam átöltözni.

 - Van egy-két pasi, aki megér néhány menetet - mondtam miközben kibújtam a ruháimból és gyorsan végig futtattam a tekintetemet a fürdésre alkalmas cuccaimon. Végül egy egyszerű rózsaszín darabnál maradtam. 

 - Hű a mindenit - füttyentett elismerően az olasz macsó mikor végre előkerültem. 

 - Megfelelek az elvárásoknak? - forogtam egyet széttárt karokkal.

 - Nagyon szexi vagy baba - kacsintott rám. - Ha nem volnék meleg, azonnal rád nyomulnék.

 - És én hagynám is neked - nevettem fel jókedvűen majd kezünket összekulcsolva, elindultunk a terasz felé, ahonnan egy lépcső vezetett a hátsó kertbe.

 Már messziről hallani lehetett a hangosan dübörgő zenét. Vincenttel egymásra vigyorogtunk és sietősebbre vettük a figurát. Ahogy odaértünk a medencéhez hangos ováció fogadott minket. Elkerekedett szemekkel néztem végig a tömegen.

 - Ugye csak viccelsz? - rántottam meg a barátom kezét.

 - Gond van? - kérdezte szélesen vigyorogva.

 - Elfelejtetted közölni, hogy én leszek az egyedüli nő az egész bulin - böktem meg az ujjammal a mellkasát.

 - Az baj? - kapta el a derekamat és már rángatott is táncolni. - Zavar a tudat, hogy ennyi jóképű pasi vesz körül? - incselkedett velem.

 - Egyáltalán nem, csak nem értem, hogy miért - ráztam meg a fejemet.

 - Az az igazság, ebben a lakóparkban te vagy az egyetlen nő...

 - Mi van!? - emelkedett fel a hangom. - De hát miért?

 - Minden meccs előtt szigorú szex megvonás lép életbe és a vezetőség arra gondolt, hogy úgy a legkönnyebb betartatni a szabályokat, ha nem enged be csajokat a kapun. Aki dugni akar annak kocsikáznia kell - vonta meg a vállát egykedvűen.

 - Ez mekkora szívás! És akkor én hogy kerülök ide? - néztem rá értetlenül. 

 - Nem tudom - vallotta be. - Bár szerintem apád keze van a dologban. Szerette volna, ha szem előtt vagy és minden lépésedről tud - vigyorogta el magát. - Kecskére a káposztát.

 - Kapd be! - csaptam a karjára, de szerintem meg sem érezte és élvezettel röhögött ki.

 - Gyere csajszi! - kapott fel hirtelen valaki a vállára amit én hiába ütöttem sikítva, semmit sem ért ellene. Tudtam, hogy mi következik, így nagy levegőt vettem és szorosan összezártam a szemeimet. Meglepően langyos vízbe érkeztem az "elrablómmal". Mikor felértem a felszínre, Mexes vigyorgó képével találtam szemközt magam. 

 - Ez jól esett - simítottam hátra a nedves tincseimet.

 - Hé, sehol egy "te köcsög, ezt miért csináltad?" Vagy egy egyszerű "rohadj meg"? - hüledezett a francia. - Más csaj ilyenkor már kiveri a balét!

 - Ha nem vetted volna észre én nem vagyok olyan, mint a többi csaj - fröcsköltem az arcába egy kis vizet. - És amúgy is, én mást szoktam kiverni - kacsintottam rá, majd a lefagyott pillanatát kihasználva a medence széléhez úsztam, ahol Vince röhögve guggolt le hozzám.

 - Milyen a víz sellőkém? 

 - Gyere és nézd meg magad! - fontam a bokájára a kezemet és mielőtt bármit tehetett volna, a vízbe rántottam. Prüszkölve, vizet köpködve jött fel mellettem a felszínre.

 - Te nem is sellő vagy, hanem boszorkány - vigyorodott el, miközben megpróbálta lefejteni magáról a vizes ingét és a nadrágját.

 - Azért kaptad, mert nem figyelmeztettél, hogy mire készül Philippe - vontam meg a vállam. 

Kis akcióm után a többiek is bemerészkedtek mellénk és kellemesen elbeszélgettünk. Rengeteg dolgot megtudtam a csapatról és én is elárultam néhány infót magamról. Az egyetlen dolog, ami miatt nem élveztem teljes mértékben az estét, az a nővérem miatti aggodalom volt. Nem tudtam, hogy mi lehet vele, de bíztam abban, hogy nem csinál sem olyan őrültséget, amit később megbán.

5.Fejezet~ Kollegina

Mirror

Cristiano Ronaldo

15. Szeptember; Madrid, Spanyolország

Késve érkezem meg edzésre, futólépésben szelem át a folyósokat, remélve, hogy Rafael még nincs kint a gyepen. Mellettem szintén késésben lévő barátom, Sergio. Egyszerre lépünk be az öltözőbe, ahol hatalmas jókedv fogad minket, mire nekem is mosolyra húzódik a szám. Gareth és Marcelo szörnyen komolyan magyaráz éppen valamit, amin a többiek jókat derülnek egy emberként.

- Na, mi van?- Kérdez rá Ramos a hatalmas vidámság okára.

- Tegnap egy pici, szőke nő szórakozott velük- mutat rá Gareth, Marcelo, Pepe, Jesé, Keylor ötösre a francia Karim.

Sese értetlen fejet vág, ezzel egyértelműen mindenkinek tudtára hozva, hogy fogalma sincsen a dologról. Karim hangosan felsóhajt a spanyol védő értetlenségében. Megszokhatta volna már.

- Éppen mentek Garethhez, amikor az a csaj ott volt, Marcelo leszólította, de a lányt nem érdekelte, aztán bementek mellé a liftbe ahol a csaj nem volt hajlandó megszólalni egy nyelven sem, csak valami kínaiul dumált. Aztán Bale lábára rálépett a tűsarkújában, majd kiröhögte őket és lelépett.- Foglalja össze röviden a csatár.

A védőből azonnal kitör a röhögés, amire már a többiek is újrakezdik. Kínomban már én is elnevetem magamat. A hetes számmal ellátott helyemre dobálom a cuccaim, és villám sebességgel öltözöm át. Már mindannyian készen vagyunk, csupán Ramos nem bír magával és így az öltözés is nehezebben megy neki. Mikor végre sikerül neki mindannyian együtt indulunk el a pályára, legalább csoportos leszúrásban lesz részük.

- Még ma érjetek ide, ha kérhetem!- Üvölti el magát edzőnk, amikor kilépünk a fűre.

Sietve szeljük át a pályát egészen Benítezig, aki lemondóan sóhajt. Kérdőn fürkész minket, várva a késés okára való magyarázatunkat, amit ezúttal a göndör Marcelo meséli el neki. Fejét csóválva mosolyogtatja meg a sztori. Ez a lány biztos nem tud róla, hogy kikkel találkozott.

- Ez ilyen késős nap úgy tűnik- tesz egy megjegyzés, mire elmosolyodunk- ma érkezik az egyik új kollegina is, aki szintén késik- tekint órájára.

- Lány?- Kérdez rá egyből a hátvéd.

Egy aprót bólint a vezetőedző, majd kiadja számunkra a feladatot.

Csendben futjuk a köröket, mikor egy sípszót hallunk és egyből a hangirányába indulunk meg. Egy szőke, hullámos hajú nő áll trénerünk mellett. Bordó szoknyában, bordó tűsarkújával fúr lukakat a drága pázsitba. Ahogyan egyre közelebb érünk hozzájuk eszembe jut az új ember láttán a kapus Keylorék sztorija. Kénytelenül egy vigyor csúszik arcomra belegondolva, hogy ezzel a lánnyal találkoztak tegnap. Macelora nézek, aki felettébb gyanúsan méregeti őt.

Bemutatkozik és mond magáról még pár dolgot, valamint válaszol pár kérdésre. Mire nekem is kedvem támad kérdezni tőle.

- Te, ott feketében- fordul felém.

- Na, jó, te nem tudod, ki vagyok?- Nevetek fel hitetlenkedve.

- Nem, honnan tudnám?- Vágja rá hidegvérűen.

- Cristiano Ronaldo, Gyönyörűm. Hány éves vagy?

- Huszonhárom.

Aprót bólintok, majd elkezdem fürkészni a nőt, de a bongyor fiú közbevág.

- Vedd le a napszemüveged!- Szól hozzá ellentmondást nem tűrően.

Kate titokzatosan kezd mosolyogni és eleget tesz a kérésnek.

- Te vagy az! Marcelo vagyok.- Üvölt fel, majd barátság kötésben részesíti a szőkét.

Szóval tegnap vele találkoztak, életemben nem gondoltam volna, hogy az abszurd agyszüleményem valósággá válik.

Közben megtudjuk, hogy milyen nyelveken is beszél és vált pár szót Benzemával franciául, amiből én egy szót sem értek.

Closer

- Egy hónap múlva kezdődik a bajnokság, szóval nem ártana dolgoznunk- szól közbe- meglepő módon -Benítez.- Ha ennyire összebarátkoztatok, akkor Kate, kezdheted is Karimmal a munkád első komoly perceit.

Csak bólint egyet és elegáns csípő mozgással indul el, utána pedig újdonsült haverja, Benzema. Egytől egyig a szőkét nézzük, aminek Rafa vet véget az újabb feladatokkal.

Edzés vége felé ér vissza Sergio is a nőtől, ahol már mindenki volt, rajtam kívül.

- Cris, menj!- Kapom az utasítást.

Egy kézzel tolom fel magam a zöld talajról és indulok el unottan hozzá. Bejárathoz érve kopogás nélkül benyitok, mire a bent lévő dáma megijed és ugrik egyet.

- Azért ennyire nem vagyok félelmetes- röhögöm el magam.

- De, az vagy- kacsint rám.- Ülj le kérlek!

Helyet foglalok és a szétszórt szőkeséget nézem, aki nekem háttal mászkál mindenfelé. Cipőjének a sarka hangosan kopog a sötét padlón. Mellettem lévő fotelre irányítom tekintetem ahova egy telefon van ledobva. Azonnal odanyúlok és a középső gombot nyomom meg rajta. 10:57am és egy üzenet „Pep”-től.

- Hagyd békén a telefonom!- Emeli fel a hangját, mire mindkét kezem feltartom, megadásom jeléül.

- Ki az a Pep?- Kérdezek rá az engem érdeklő dologra.

- Nem mindegy?- Vált ismét flegmára, csak úgy, mint korábban.

- Nem- vágom rá gondolkodás nélkül.

Lenézően felnevet és nőies mozdulatokkal felém siet, megáll velem szemben, mire késztetést érzek arra, hogy én is felálljak, amit meg is teszek. Lenézek a lányra, aki gyilkosan pislog rám kék szemeivel, még így, magassarkúban is egy fél fejjel kisebb nálam. Fenyegetően tekint rám, mire én elmosolyodok. Körmeit végig vezeti oldalamon mire ajkaim elnyílnak egymástól, aranyosan felkuncog.

- Azért el ne élvezz attól, hogy hozzád értek, Cristiano Ronaldo.- Kacsint rám és nevemet külön kihangsúlyozza, de nem mozdul semerre.

Én is elnevetem magam, megtartva a szemkontaktust. Keze még mindig oldalamon pihen. Hirtelen felindulásból arcához nyúlok, és egy tincset tűrök a füle mögé. Tekintete lágyulni kezd és sokkal inkább érdeklődően pislog rám, mint riogatóan.

- Cris!- Ront be hirtelen Karim.

Egyből odakapjuk mindketten a fejünket, teljesen kétértelmű a helyzet, amit csapattársam biztosan félreért. Kínosan megvakarja tarkóját.

- Vagyis, végeztetek?- Néz ránk kínosan.- Mert akkor mehetnénk - próbálja terelni a témát.

- Persze, minden rendben, szokás szerint, mehetünk.- Sétálok oda a csatárhoz egy pillantást sem vetve Katere és az öltözőbe vesszük az irányt.

Szívesen maradtam volna még, de semmi szükségem egy Tim Clark balhéra, de azért a lányát sem kell félteni. Gondolataimba mélyedve megyek be az öltözőbe és ülök le az évek alatt már jól megszokott helyemre.   

- Na, milyen?- Áll meg velem szemben egy szál törölközőben a spanyol Ramos.

Hirtelen kapom fel a fejem és értetlenül pislogok rá. Benzema nem az a fajta, aki mindent összedumálhatott már az egész klubnak csupán pár perc alatt.

- Mármint?

- Kate, mi a véleményed róla?- Néz rám furcsán.

- Jófej, meg ért a munkájához- válaszolok röviden.

- És a nagy CR7 fejét már elcsavarta- jelenik meg a francia, akit jelen pillanatban szívesen nyírnék ki.- Cris ráhajtott, pedig ez fordítva szokott lenni, majdnem lekapta a csajt.

Ramos értetlenül kezd el röhögni. Belőlem egy fájdalmas sóhaj szakad ki, nincs köztünk semmi. Megrázom fejem a hamis információt szolgáltatót szemlélve. Egy kérdő pillantást vet felém, mire csak újra egy fejingatást kap.

- Ronaldo első látásra szerelmes, hát ez jó vicc- röhög még mindig Sergio.

Egyre többen figyelik a védőt, aki szinte már fetreng a földön a röhögéstől.

- Nem is történt semmi- mondom halkan a két srácnak.

Szinte kopasz barátom felnevet, míg a másik a földön ülve, immár csendben néz rám kíváncsian, így mesélni kezdek.

- Hát csak megnéztem a telefonját, mire kiakadt, aztán megállt előttem, én meg felálltam vele szembe, ennyi- jelentem ki teljes magabiztossággal - nincs közöttünk semmi, csak vészesen közel kerültünk egymáshoz.

- Láttam, amit láttam Cristiano- köti az ebet a karóhoz még mindig a francia.

Felsóhajtok és nem törődve velük zuhanyzáshoz kezdek készülődni.

- Ha neked nem kell, akkor, majd én- rántja meg vállát Sergio.

- Nem az, hogy nem kell- mikor ezt kimondom még magam is teljesen meglepődök, megint nem gondolkoztam mielőtt megszólaltam.- Nincs szükségem egy balhéra az apjával.- Rántom meg vállamat nem törődöm módon.

Troublemaker

A két focista csak győztesen vigyorog rám, megcsóválom fejem és tusfürdőm, valamint egy törülköző társaságában indulok tusolni.

Immáron felfrissülve lépek ki a Bernabéau stadion falai közül és fehér Ferrarim felé veszem az irányt. Egy fekete Range Rover Sport parkol mellettem Kate:01 rendszámmal. Szóval ez a szőkeségé, akinek hátulról hallom meg nevetését. Egyből odafordulok, nem hittem, hogy tud nevetni. Gareth Balelel az oldalán sétál felém, vagyis igazából az autója felé. Mindketten hatalmasakat derülnek, egészen ameddig belém botlanak.

- Oh, szia Cris- tekint rám a Clark lány.

- Mi ez a hatalmas öröm?- Érdeklődök kedvesen, mire újra elnevetik magukat.

- Képzeld el Garethet walesi hercegként és mindent megértesz- magyarázza még mindig nevetve a lány.

Mosolyra húzódik a szám, a felszabadultan nevető lány meglepő számomra. Váltunk még pár szót, majd a egy fontos találkozóra hivatkozva hagy minket magunkra. Amint szürke Mercijével kihajt a parkolóból Catherine arcára ismételten visszatér az a titokzatos mosoly, felhúzott szemöldökkel meredek rá.

- Megyek inkább én is- kuncog fel- nem jó ha kettesben hagynak minket- kúszik egy kacér vigyor arcára- hola Cristiano- köszön el tőlem.

- A barátaimnak csak Cris- szólok utána, mire megfordul.

- Mert barátok vagyunk?- Felvonja jobb szemöldökét, fejét jobbra dönti és karba teszi kezeit.

- Nem tudom- rántom meg vállam egy ezer wattos vigyor közepette.

A lány csak felnevet és beszáll autójába, még int nekem egy utolsót és elindul. 

Mosolyogva nézek a fekete autó után.

4.fejezet ~ Bemutatkozás

Pearl Clark

15. Szeptember; Milánó, Olaszország

   - Hogy a fene vinné el! - morogtam miközben letérdeltem az irodámban, hogy felszedjem a szétszóródott papírjaimat. Amikor felemeltem a mappámat az asztalomról, minden lap kicsúszott belőle és most ezeket próbáltam minél hamarabb összekapkodni a földről. - Úgy van, csússzál legbelülre - magyaráztam egy nagyon gonosz feljegyzésnek ami az asztalom legtávolabbi sarka alá szorult. Négykézláb, a fenekemet az égnek emelve eredtem a nyomába és már el is elértem, mikor egy jókedvű hang szólalt meg a hátam mögött.

 - Maradj így kérlek, hagy gyönyörködjem ki magam - mondta és a hangján éreztem, hogy vigyorog.

 - Aú! - vertem be a fejem az asztal lapjába mikor minél gyorsabban meg akartam szüntetni ezt a megalázó helyzetet. Felálltam, leporoltam a leggingsemet, kisöpörtem az arcomba hulló tincseimet és csak aztán néztem metsző pillantással a szobámba betörőre.

 - Nem hallottam, hogy kopogtál volna! - vágtam oda mérgesen és helyet foglaltam a székemben.

 - Bocsi, de megszoktam, hogy Juliettához bármikor be lehetett ugrani - vonta meg a vállát miközben leült velem szembe.

 - Nos amint látod, én nem ő vagyok - dőltem hátra. - Bár hozzám is bármikor bejöhettek, de csak akkor, ha kopogtok - mutattam az ajtóra.

 - Ha hiszed hanem, észre vettem a különbséget - kacsintott rám a barna hajú, kék szemű férfi. - Riccardo Montolivo - nyújtotta felém a kezét -, de a barátaimnak csak Ricky vagy Monty.

 - Pearl Clark, de jobb szeretem a Pep-et - fogadtam el a gesztust. - Miben segíthetek?

 - Egyenlőre semmiben. A fiúk rebesgették, hogy új hús került a placcra és mivel én vagyok a kapitány, megkértek, hogy csekkoljalak le.

 - Ez kedves - nevettem fel. - És mi az ítélet?

 - Így elsőre tízből tízes - döntötte oldalra a fejét, hogy újból végig stíröljön.

 - A fogaimra nem vagy kíváncsi? - mordultam fel.

 - Bocs, de tényleg jó bőr vagy és a lehető legpontosabb leírást akarom adni rólad - vigyorgott továbbra is idegesítően.

 - Mi lenne, ha inkább személyesen találkoznék a csapattal és akkor nem kell megerőltetned magad? - tanácsoltam, mert már én is kíváncsi voltam a fiúkra.

 - Szuper ötlet - pattant fel a székéről. - Gyere, úgyis most ért véget az edzés és ilyenkor még az öltözőben vannak - nézett rám gúnyosan.

Ha azt hitte, hogy néhány meztelen, vagy félmeztelen pasitól beijedek, akkor nagyot tévedett.

 - Oké, indulhatunk - léptem mellé, majd elnevettem magam a meghökkent képét látva.  - Amúgy te hogy-hogy itt vagy és nem velük? Vagy ilyen gyorsan zuhanyzol? - kíváncsiskodtam.

 - Három hete sérüléssel bajlódom, így nem játszhatok és nem is edzhetek a többiekkel - komorult el az arca egy pillanat alatt.

 - Sajnálom - biztosítottam az együttérzésemről. - Mennyi időt kell még kihagynod?

 - Nem tudom - csóválta meg a fejét. - Remélem minél kevesebbet, mert már nem bírom a tétlenséget - mosolyodott el. - Itt is vagyunk - bökött egy ajtóra, majd kinyitotta és előre engedett.

Ahogy sejtettem, a helység tele volt törölközős vagy a nélküli  beszélgető, nevetgélő pasikkal akik azonnal elhallgattak, ahogy megláttak engem.

 - Ciao, eltévedtél? - kérdezte egy szőke, copfos, kitetovált fazon.

 - Nem - ráztam meg a fejem és közben lecsekkoltam a kínálatot. Nem is rossz felhozatal - haraptam be a szám szélét ahogy megláttam egy-két kigyúrtabb felsőtestet.

 - Hű, kislány ezt ne csináld, mert nagyon kanosak tudunk ám lenni - röhögött fel egy hang a mellettem. Ahogy odafordultam, egy bozontos, göndör hajú focista nézett velem farkasszemet.

 - Elég legyen! - csattant fel újdonsült ismerősöm hangja az öltözőben. - Fiúk, ő itt Pearl Clark vagyis Pepe, az új dietetikusunk. Ti akartátok,hogy csekkoljam le, hát tessék - vigyorodott el a mondandója végére.

 - Hello szép lány - köszönt egy fekete bőrű férfi, akit még én is felismertem.

 - Te vagy Balotteli - mutattam rá, mire kivillantotta rám a hófehér fogsorát.

 - Személyesen - húzta fel a szemöldökét perverz módon. - Bármiben állok szolgálatodra - nyomta meg a szót és közben körző mozdulatokat tett a törölközővel takart csípőjével.

 - Kösz, de azt hiszem te nem felelsz meg az én kényes ízlésemnek - pislogtam ártatlan szemekkel rá.

 - Miért, milyen a te ízlésed? - kérdezték többen is egyszerre.

 - Hát... - fordultam körbe, hátha találok valakit aki így elsőre megfog, de bennem akadt a szó, mikor megláttam a zuhanyzóból kilépő férfit, aki épp a haját dörgölte a törölközőjével, így a teste fedetlen volt. - Adil? - bukott ki a számon a kérdés majd a srác tekintetét látva elvigyorodtam.

Dark Horse

 - Ciao Széplány! Basszus, te mit keresel itt? - kapta a teste elé az anyagot, hogy eltakarja magát vele.

 - Úgy csinálsz, mintha még nem láttam volna - nevettem el magam, mire a többi focista egy emberként hördült fel. - Amúgy meg mától itt dolgozom - vontam meg a vállam.

 - Az jó - sétált hozzám a férfi, aki úgy látszik túl tette magát a zavarán, mert ahogy karnyújtásnyira ért, magához rántott. - Akkor még sok olyan éjszakánk lesz, mint a tegnapelőtti - súgta, hogy aztán forrón rátapadhasson az ajkaimra. Egy ideig hagytam, hadd higgye azt, hogy teljesen elbűvöl a közelsége, bár igazság szerint csak a testem reagált az érintésére, nem a szívem. Az az átkozott kődarab soha nem vert hevesebben a kelleténél.

Egyszer kiskoromban, az anyám egyik bódult pillanatában nagyon megvert és mikor észrevette, hogy egy könnycseppet sem ejtettem, azt mondta, hogy pont olyan vagyok, mint ő. Nincsenek érzéseim, és hogy belőlem is egy olyan érzéketlen ribanc lesz, mint amilyen ő maga. Akkor még nem tudtam, mit jelent ez, de az évek múlásával rájöttem, hogy igaza volt. Soha nem lettem szerelmes, egyszer sem éltem át azt az érzést, amiről a nővérem és a barátnőink többször is nagyokat sóhajtozva, könnybe lábadt szemekkel meséltek. A szüzességemet is csak azért veszítettem el, hogy végre elmondhassam, hogy azon is túl vagyok. El kellett fogadnom, hogy genetikailag alkalmatlan vagyok a szerelembe esésre.

Vigyorogva húzódtam el a francia fiútól, akire szemmel láthatólag hatott a csók.

 - Szóval focista vagy? - kérdeztem rá az anyanyelvén.

 - Nem tudtad? - ült ki a meglepődöttség az arcára.

 - Az igazat megvallva nem is nagyon érdekelt volna - vontam meg a vállam. 

 - De Benzema... - mondta megilletődötten.

 - Ő volt a másik srác? - kérdeztem, mire bólintott.

 - Szóval neked fogalmad se volt róla, hogy kik vagyunk? - hitetlenkedett még mindig.

 - Az baj? 

 - Nem, dehogy is, csak megszoktuk, hogy mindenhol felismernek. Főleg Karimot, mert ő a Real Madrid csatára - nevetett fel. - Mekkora törés lesz az egójának, ha elmondom neki, hogy nem azért bújtál velünk ágyba, mert...

 - Ne mondj neki semmit! - szóltam rá figyelmeztetőleg mikor leesett, hogy a másik lepedőakrobatám pont abban a csapatban játszik, ahol a nővérem dolgozni kezdett. Csak remélni mertem, hogy az alkohol kitörölte a képemet a másik francia fejéből, de erre nagyon kicsi esélyt láttam. Gyorsan felírtam a fejemben lévő jegyzetek közé, hogy el ne felejtsem felhívni Katet és elmondani neki ezt a fura helyzetet.

 - Mi is megtudhatnánk, hogy miről szól a csevej? - tört be a gondolataim közé egy kissé bosszús hang. Ahogy ránéztem a gazdájára, egy fiatal srác kérdő tekintetével találtam szemben magam és ahogy körbe pillantottam, a többiek is valahogy így néztek ránk. 

 - Bocsi - váltottam azonnal olaszra - csak a megszokás - vigyorodtam el.

 - Mégis hány nyelven beszélsz? - kérdezte a csapatkapitány.

 - Nézzük csak - emeltem fel a kezemet - angol, arab, francia, spanyol és olasz. Ja meg egy kicsit portugálul is - tettem hozzá gyorsan.

 - Mégis ki vagy te, hogy ennyi nyelvet tudsz, úgy nézel ki, mint egy top modell, de "csak" a dietetikus állást csípted meg magadnak? - kérdezte rosszindulatú tekintetét rám szegezve Balotelli, aki úgy látszik nem tette túl magát azon a megjegyzésemen, hogy nem az esetem. 

 - Hogy ki vagyok, az egy csöppet sem érdekes - néztem vele farkas szemet. Szerettem volna minél tovább megtartani az inkognitómat és nem az első nap a tudomásukra hozni, hogy ki az apám, de úgy látszik a szerencse elpártolt mellőlem, mert az egyik focista felkiáltott.

 - Meg van! Te Tim Clark lánya vagy - bökött felém az ujjával vádlón. 

Nagyot sóhajtottam, megforgattam a szemeimet és csak aztán válaszoltam.

 - Te meg egy igazi zseni - ráztam meg lemondóan a fejemet. - Igen, eltaláltad, Tim "kibaszotthatalommániás" Clark lánya vagyok. Most már megnyugodtál? 

 - Akkor már majdnem minden világos - húzták el többen is a szájukat.

- De azt azért elmondhatnád, hogy miért nem az igazgatótanácsban kaptál munkát? - kérdezte Montolivo, akin éreztem, hogy nem ítél el elsőre.

 - Oké, valamit most tisztázzunk az elején - emeltem fel a hangomat. - Először is, nem hiába koptattam az iskola padokat, rengeteget tanultam, hogy meg legyen a végzettségem, másodszor, nem önszántamból kerültem ide. Világos? - néztem végig a még mindig ellenségesen bámuló focistákon.

 - Ha ez így van, akkor mit keresel itt? - tette fel a jogos kérdést Rami.

Egy pillanatra lehunytam a szemeimet és egy keserű sóhaj után válaszoltam:

 - Ez a büntetésem, mert rossz kislány voltam.

 Hirtelen olyan csend lett az öltözőben, hogy még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. A kínos csöndet Monty kérdése törte meg.

 - Mit csináltál, ami miatt "ezt" érdemelted? - mutatott körbe a társain miközben a szája szélén egy mosoly ült.

 - Túl sokat buliztam és ezért az apám kiűzött a "Paradicsomból" - vigyorodtam el én is.

Hatalmas ováció és röhögés fogadta a bejelentésemet. Örültem, hogy végre felolvadt az a fagyos levegő, ami körbe vett Tim Clark nevének kiejtése után. 

 - Remélem azért nem javultál meg túlságosan és eljössz majd velünk bulizni egyszer-kétszer? - állt meg mellettem egy szép szemű srác. - Amúgy Mattia vagyok - mosolygott le rám. - Ismered a többieket?

 - Nem - ráztam meg a fejemet. - Ami azt illeti, Rami, Monty és Balotelli nevét tudom csak. Sajnos nem vagyok otthon a fociban - vontam meg a vállaimat bocsánat kérés kép.

Mivel többen is hallották ezt a kijelentésemet, sorban mindenki bemutatkozott. Nevetve fogadtam a bókokat és biztosítottam róla a fiúkat, hogy remélhetőleg pár nap alatt megtanulom, hogy ki kicsoda. Utolsóként Rami került sorra, de ahogy ránéztem, elnevettem magam.

Hush Hush

 - Amúgy ti honnan ismeritek ilyen jól egymást? - húzta fel perverzen a szemöldökét, a szőke, kontyos srác, akit azt hiszem Philippe-nek hívtak.

 Egymásra néztünk a fiúval és elmosolyodtunk.

 - Az úgy volt...

 - Az történt... - szólaltunk meg egyszerre.

 - Mond csak - mutattam Adilra.

 - Szabad? - vetett rám egy kérdő tekintetet, mire bólintottam. Sose szégyelltem a kalandjaimat. Egészséges, felnőtt nőnek tartottam magam, aki kissé túlfűtött szexuális étvággyal rendelkezik és pont ezért hallgattam mosolyogva, mikor Rami elmesélte a csapatnak, hogyan töltöttem el vele és Benzemával egy éjszakát. Nevetve ráztam a fejem, mikor csalódottan ecsetelte, hogy reggel milyen nehezen fogadták el, hogy leléptem és nem kérek belőlük többet. A fiúk annyira belemerültek az apró részletek megvitatásába, hogy észre sem vették mikor ott hagytam őket az öltözőben és visszasétáltam az irodámba. 

Ahogy beléptem a helységbe, leültem a fotelomba, kezeimet a tarkómra tettem és tekintetemet a plafonra emeltem. Talán tényleg nem lesz ez akkora büntetés, mint ahogy apám remélte - görbült önelégült mosolyra a szám. Már csak abban bíztam, hogy Kate "csapata" is olyan jófej, mint az enyém.

3.Fejezet~ Felismerés

Evacuate The Dancefloor

Catherine Clark

14. Szeptember; Madrid, Spanyolország

A személyfelvonóban elhelyezett tükörben megnézem magamat és ruhámon egy apró simítást végzek, ma is tökéletes összeállítást tudhatok magaménak, hiába a korai kelés. Liftből kecsesen lépek ki rózsaszín, tűsarkúba bújtatott lábaimmal. Körbetekintek, meggyőződve arról, hogy nincsen senki sem az aulában, már a keresett személyen kívül. Természetesen most is ott ül a helyén, fekete, hosszú haja lófarokba kötve. Zöld íriszeivel az előtte lévő laptopot pásztázza, finom smink emeli ki a smaragdzöld színt, ami egyébként egyenruhájával is harmonizál. Elszántan, gyors léptekkel szelem át a köztünk lévő távolságot és pár másodpercen belül már a nő mellett állok. Tekintetét rám emeli és kedvesen elmosolyodik, amit viszonzok.

- Miben segíthetek, Senorita Clark? - Néz rám érdeklődve.

- Tegeződjünk, inkább, te tudod a nevemet, de én a tiédet nem. – Utalok finom arra, hogy a neve érdekelne.

- Eva Shiara López, röviden Eva- jelenti ki spanyol akcentussal.

- Amúgy beszélek, spanyolul- vetem oda neki szárazon, mivel idegesítő akcentussal beszél angolul.

- Köszönöm, esetleg még valamiben segíthetek, Catherine?- Beszél már spanyolul.

- Milyen jó szórakozó helyek vannak a közelben?- Térek egyből a lényegre.

Szemei fenn akadnak és zavarba jön. Ezzel meg mi van? Biztos vagyok benne, hogy érthetően beszéltem.

- Én nem ismerek, és nem ajánlanék egyet sem neked- dadog össze-vissza- az lenne a legjobb ha itt maradnál és aludnál.

Hangosan felnevetek a válaszán. Több, mint szánalmas a próbálkozása, hogy ne tegyem ki este a lábamat innen. Táskámba nyúlok és előveszek onnan 100 eurót.

- Apám téged bízott meg azzal, hogy figyelj rám?- Röhögök fel újra, majd elé csúsztatom a pénzt.

Fájdalmasan és egyben lemondóan felsóhajt. Körbe néz, aztán a előtte lévő monitorokra tekint, majd ismét körbe tekint. Hirtelen a pultra csapva veszi el a pénz és gyűri bele táskájába. Apró, sunyi mosoly kúszik arcomra, de az övéről csak a fájdalom és a szenvedés sugároz, ami letörli a vigyort arcomról. Veszek egy nagy levegőt és szem forgatva fújom ki.

- Nem szólok neki, nyugi- beszélek hozzá lenézően- de cserében te sem fecsegsz ki semmit arról, amit csinálok akárkivel, akárhol, akármikor. – Mosolygok rá győztesen, míg ő bólint egyet.

- De kérlek, legalább csak ma ne menj sehova! Utána akár segítek is neked, csak a mai napot hagyd ki, kérlek!- Könyörög súlyosan.

Meglepődve nézek rá, úgy viselkedik, mint aki meghibbant teljesen. Apa egyáltalán nem ilyen rettegett, hogy ennyire félnie kéne a lebukástól. Bólintok egyet, beleegyezve a dologba. Hatalmas vigyor terül el arcán és valamit írni kezd a pult alatt. Telefonszámát adja a kezembe és hosszasan köszönetet mondva nekem, hálálkodik. Elköszönök a hiperaktív spanyoltól és ismételten rezidenciámba térek vissza, ezúttal már segítség nélkül. Az a londiner srác, megérne egy éjszakát, játszok fantáziámmal. 

Wake Me Up When September Ends

Mikor fordulok meg, hogy bezárjam az ajtót megakad a szemem egy a nyílászáróra ragasztott levélen. Lerúgom cipőim és kezemben a levéllel ülök le a nappaliban lévő kanapéra. Érdeklődve nyitom fel a nevemmel ellátott borítékot, amiben egy lapocska pihen meg, kíváncsian kezdem olvasni.

„Kedves Catherine!

Amikor ezt olvasod, már a "Sunset Apartment House and Hotel in Madrid" egyik szobájában leszel, nélkülünk. Remélem, minden úgy fog történni, mint ahogyan szeretnéd. De térjünk a lényegre.

Teljes mértékig mindent bevásároltak neked, akármire szükséged lesz ezeken kívül, azt már magadnak kell megoldanod. Kulcsok, munkatelefon, bankkártya a felső fiókban, a régit befagyasztattam. A mélygarázsban egy Kate:01 rendszámú fekete, új, Range Rover Sport vár rád.

Érezd otthon magad! Majd hívlak.

Xx Apa”

Remek! Legalább már azt tudom, hogy hol vagyok. Az autó és a rendszám, pedig kiegyenlíti a kártya letiltását, egyenlőre. Hogyan tudnám magamat otthon érezni? Száműzetésben vagyok, ha akarnám, sem menne.

Idegesen trappolva megyek el megkeresni az irományban említetteket. Dühösen rángatom ki, aztán csapom vissza az összes felső fiókot, amit csak találok. Természetesen, mikor már szétvet az ideg a legutolsó kredenc felső fiókjában találom meg őket. Pontosan, minden ott van, ahogyan említette. Egy bankkártyát, a kocsim kulcsát és egy arany, iPhone 6 Plust találok benne. Remek, még egy ugyanolyan telefon, legalább vett volna más színűt, hogy ne keverjem őket össze. Előkotrom MacBookom a cuccaim közül és megnézem a számlámon lévő pénz mennyiségét. Sokkot kapva nézem a monitort mikor meglátom, hogy mindössze tízezer euró van a számlálom, ennyi pénzel mit kezdjek? Elmegyek vásárolni akkor költök ennyit. Elől hagyom a holmikat és zuhanyozni sétálok, miután bepakoltam a gardróbba ruháimat. Fehér fürdőköpenyemet felvéve jut eszembe, hogy azt sem tudom holnapra hányra kellene odaérnem, ott is van tuti apának besúgója és kétlem, hogy azt majd sikerül lefizetnem. Órámra pillantok, ami éppen 11:12pm-et mutat, nem hiszem, hogy ilyenkor már akárki lenne az aulában így teljes nyugalommal indulok el, Evahoz, mezítláb és köntösben.

- Holnap hányra kell mennem?- Állok oda mellé hirtelen.

Megugrik és kezéből a toll is kiesik. Rám néz, mire meglepődik. Nem mindennap lát az ember így mászkálni nyilvános helyen akárkit is. Szemeim rá meresztem, hogy válaszoljon már.

- Kilenc, szóval fél kilenc felé el kell indulnod - bólintok, aztán ismét hajlékomba megyek.

Bezárom magam mögött az ajtót, ébresztőt állítok és pizsamába bújva aludni megyek. Holnap is kelhetek hajnalban, köszi, apa!

Poker Face

15. Szeptember; Marid, Spanyolország

Pontosan reggel 9:13kor parkolok le a Bernabéu Stadion előtt, kávémmal a kezemben, amit út közben szereztem be és táskámmal a vállamon szállok ki a terepjáróból. Egy cseppet sem érdekel, hogy elkéstem, így kecses mozdulatokkal sétálok el a bejárati ajtóig, ahol miután már napszemüvegem leveszem a biztonsági őr egyből felismer, és azonnal sűrű bocsánatkérésbe kezd, amit egy legyintéssel lerendezek és útbaigazítást kérek tőle, Florentino irodája felé.

Bekopogok és a választ meg sem várva lépek be az ajtón. Florentino ott ül, a székben egy hatalmas, fa asztal mögött.

-Oh, szervusz Catherine- tekint fel rám papírjai közül- késtél. – Tesz szemrehányást.

- Tudom- rántom meg vállamat.

- Hagyjuk- legyint egyet lemondóan- fiúk már tudják, hogy ma érkezik az új fizioterapeuta, szóval ők már várnak. Itt végigsétálsz és onnan már eltéveszteni sem tudod. Amúgy, átkellene öltöznöd- méri végig ruha összeállításom.

- Miért?- Szalad hangom nyolc oktávval feljebb azonnal.

- Magassarkú és a szoknya nem pont a legalkalmasabb választás ide.

- Nem élhetsz magas életszínvonalat, ha nem viselsz magassarkút!- Mondom el határozottan mottómat, ami teljes mértékig igazságot tartalmaz.

Mindkét kezét felemeli megadás jeléül, mire elmosolyodok és elindulok a sportpálya felé. Odaérve a Nap erős sugarait érzem bőrömön, így felveszem napszemüvegem és belekortyolok egyet kávémba. Mikor kilépek a placcra egyből az egy tömegben futó csapatot veszem észre és mindegyiket jobban megnézem egyenként. Hirtelen hatalmas felismerés tárul elém, a tegnapi, göndör hajú srác a hotelból is itt futkorászik közöttük, vagyis a többi is a csapattagja, minden valószínűséggel. Kezemet homlokomhoz emelem, hogyan lehettem ennyire béna? Egy szánakozott nevetés csúszik ki számon, majd az edzőt kezdem keresni. Mikor észrevesz, egyből int nekem, mire én rutinosan indulok el tűsarkúmban a füvön.

- Szia, Kate, Rafael Benítez vagyok, a csapat vezetőedzője- nyújtja nekem a kezét, amit egy mosoly közepette elfogadok.

- Üdv, Rafael- köszönök neki vissza, rám kacsint, aztán belefúj sípjába.

Az összes focista felénk veszi az irányt, de én csak a barna bőrű fiúra tudok figyelni és arra, hogy talán feltűnik e neki, hogy ki is vagyok. Miután mindegyikük velünk szemben áll ismételten végig mérem őket.

- Na fiúk!- Csapja össze tenyerét a mester.- Megérkezett a várva- várt új emberünk, kérlek mutatkozz be! Ti pedig, kérdezzetek tőle nyugodtan.- Tekint rám.

- Sziasztok, Catherine Clark vagyok, fizioterapeuta szakon végeztem, Dubaiban.- Mondok el pár alap dolgot, angolul.

Többen is egyszerre emelik fel kezüket, mint az iskolában, egy fekete hajú srácra esik az első választásom, így rámutatok.

- Tim Clark lánya?- Teszi fel nekem, a szinte mindennapos kérdést, szemeim megforgatom, de ők ezt nem látják a napszemüvegnek köszönhetően.

- Igen- válaszolok kurtán, majd új áldozatot keresek.- Te, ott feketében- mutatok rá.

- Na, jó, te nem tudod, ki vagyok?- Röhögi el magát.

- Mert ki vagy te, hogy ismernem kéne téged?- Váltok azonnal flegmára.

- Cristiano Ronaldo, Gyönyörűm- jelenti ki magabiztosan. – Hány éves vagy?

- Huszonhárom- vágom rá egyből.

Mondatomat alig fejezem be, de máris egy újabb kérdés üti meg fülemet, vagyis inkább kérés, még pedig a fodros hajútól, akit eddig próbáltam kihagyni, de őt ez sem akadályozza meg. Számat kezdem el rágni idegesen.

- Vedd le a napszemüveged!- Szólít fel határozottan.

Egy sejtelmes mosolyt húzok arcomra, tekintetem magabiztosra változtatom és leemelem napvédőmet. Mikor ránézek óriási felismerés látszik arcán, csak úgy, mint még pár embernek a csapatból, szóval felismernek.

- Te vagy az!- Üvölt fel- Marcelo vagyok.

Bólintok egyet, jelezve, hogy igaza van. Mindenkiből hatalmas nevetés tör ki, szóval tudnak róla. Én magam is röhögök, és közben visszaveszem a napszemüvegem.

- Leszünk barik?- Hangzik fel újra a barna hajú hangja, mire elnevetem magam és biccentek egyet fejemmel.

- És akkor milyen nyelveken is beszélsz?- Tesz fel egy újabb kérdést, valaki.

- Angol, arab, spanyol és francia, de valószínűleg Németországban se tudnának eladni, anélkül, hogy megszólaljak- sorolom fel őket, egy mosoly közepette.

- Francia?- Csillan fel egy szinte kopasz férfi szeme.

- Igen, és a minimális akcentusodból ítélve te is francia vagy.- Szólok hozzá franciául egy vigyor közepette.

Biccent egyet igazat adva nekem.

- Egyre jobban bírlak.- Beszél ezúttal már angolul.

Hatalmas, sejtelmes mosoly terül szét arcomon, itt is maradandót sikerült alkotnom, pedig még nem is ismernek igazán.