8.fejezet ~ Utórezgések

Pearl Clark

16. Szeptember; Milánó, Olaszország

  Az ébresztőm zajongása után kómásan botorkáltam ki a szobámból a nappaliba, hogy egy jó erős kávéval működésre bírjam a szervezetemet. Útközben magamra kaptam egy, a földön talált inget és belebújtam. Ahogy lehajoltam az anyagért, fejembe éles fájdalom hasított, ezért feltúrtam a konyhaszekrény összes fiókját, hogy találjak valami fájdalomcsillapítót.

Chandelier

 - Hülye - csaptam magam homlokon, mert időközben rájöttem, hogy rossz helyen keresgéltem. Besiettem a fürdőbe és az egyik szekrénykémben megtaláltam a keresett Advilt. Gyorsan bevettem kettőt, hogy minél előbb a felejtés homályába vesszen a fájdalmam. Ahogy kiléptem a helységből, beleütköztem egy izmos mellkasba, aminek a gazdája, ha nem ragadja meg a vállaimat, fenékre ülök. 

 - Hogy az a... - csattant fel a meglepetéstől élesen a hangom.

 - Bocsi - mondta az élő falam. 

 - Vince? - emeltem fel a tekintetemet a férfi arcára, hogy megbizonyosodjak róla, nem tévedek a kilétéről.

 - Szolgálatodra - vigyorgott rám bőszen az előttem álló.

 - Te mégis mit keresel itt? - tettem fel az első értelmes kérdést, ami eszembe jutott.

 - Te hívtál meg - közölte nyugodt hangon. - Nem emlékszel?

 Szemeimet lehunytam, kezemmel a homlokomat masszíroztam, így próbáltam összerakosgatni a tegnapi este darabjait, de csak egy bizonyos pontig ment, azután teljes filmszakadás.

 - Nem - vallottam be néhány pillanat múlva. - Kicsit sok volt az üdvözlő pia - vontam meg a vállamat egy apró mosoly kíséretében. - Sok hülyeséget csináltam? - kérdeztem, de közben tudtam, hogy egy csepp megbánás sem lesz bennem az este történtek miatt. 

 - Annyira nem - vigyorodott el Vinc. - Bár az biztos, hogy minden pasit az őrületbe kergettél a szexi táncoddal.

 - Táncoltam is? - sóhajtottam fel. - Na jó, menjünk ki a konyhába, igyunk egy kávét és meséld el, hogy mi történt tegnap - húztam magam után a barátomat, de egy hirtelen gondolat miatt lefékeztem amitől neki ütközött a hátamnak. - Vince, ugye mi nem? Vagyis... Miért is vagy te itt? Mármint érted? Te meleg vagy, én meg nő - makogtam össze-vissza és közben erőteljesen hadonásztam a kezeimmel.

 - Nyugi Pep - fogta le nevetve a végtagjaimat. - Ne aggódj, nem rontottál meg - kacsintott rám.

 - Uh, az jó - fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt. - Ne érts félre, te nagyon jó pasi vagy, de...

 - Oké, értelek - simított végig az arcomon a férfi miközben egyre közelebb hajolt hozzám. Tágra nyílt, rémült szemekkel figyeltem a mozdulatait, ahogy ajkaink között egyre csökken a távolság.

 - Vincent... - nyöszörögtem halkan, hogy felhívjam a figyelmét a köztünk lévő párhuzamra vagyis, hogy mind a ketten pasikat viszünk az ágyunkba.

 - Bevetted - röhögött fel, fejét felemelve.

 - Köcsög! - csaptam teljes erőmből a mellkasára. - Ezt most miért kellett?

 - Mert vicces volt - vigyorgott még mindig teli szájjal.

 - Kapd be! - fordultam el tőle és a konyhába siettem, ahol már készen várt a folyékony, gőzölgő ébresztőm. Kitöltöttem a poharamba,  beízesítettem majd leültem és lehunyt szemekkel belekortyoltam. Jóleső érzés futott végig a testemen amitől kényelmesen elhelyezkedtem a székemben.

For Your Entertainment

 - Nekem is jut? - hallottam meg Vincent hangját.

 - Szolgáld ki magad - morogtam.

 - Haragszol? - dugta borostás arcát a nyakamhoz.

 - Idióta vagy, de nem - mosolyodtam el a kedves gesztustól.

 - Akkor jó - nyomott egy puszit a fülem mögé.

 - Vincent Ambroso! - csattantam fel.

 - Oké, oké! - emelte maga elé a kezeit védekezésül majd végre a kávéjával kezdett foglalkozni. - Amúgy jól áll az ingem - szúrt oda pár pillanattal később, amitől majdnem kiköptem a számban lévő folyadékot.

 - A tiéd? - kerekedtek el a szemeim. - Akkor mit keresett a szobám előtt?

 - Hát az úgy volt... - sütötte le a szemeit, de nem tudta folytatni, mert kivágódott a vendégszoba ajtaja és egy meztelen fiú sietett ki rajta.

 - Miért nem keltettél fel? - vágta oda a barátomnak miközben magára kapkodta a földön lévő ruhák felét. 

Érdeklődve figyeltem a jelenetet és majdnem elnevettem magam, mikor megláttam, hogy Vinc arca a paradicsom színéhez közelít.

 - Elfelejtettem - motyogta a mellettem álló. 

 - Hát kösz! Kurvára el fogok késni miattad! - dühöngött a srác miközben az ingét gombolta és mikor kész lett, végre felnézett. - Ó, bocsi - pislogott rám meglepetten. - Én...te? - húzta fel a szemöldökét kíváncsian, de ő sem kapott időt a befejezésre, mert kinyílt a mellette lévő hálószobám ajtaja és Adil sétált ki rajta anyaszült meztelenül. 

 - Jó reggelt! - morogta miközben hozzám lépett és egy apró csókot nyomott a számra. - Mi ez a hangzavar már korán reggel? - sóhajtott fel és a kávés poharamat magához kaparintva belekortyolt.

 - Hé! Fiúk! - fortyantam fel, mikor láttam, hogy mind a két alkalmi vendégem kocsányon lógó szemekkel stíröli a focistát. - Adil nem pálya - jelentettem ki majd a francia felé fordultam és rádörrentem az anyanyelvén. - Vegyél fel valamit!

 - Okés - állt fel megadóan és néhány lépés után eltűnt a szobámban. 

 - Kigyönyörködtétek magatokat? - kérdeztem élesen, mire végre megint rám figyeltek.

 - Ó, bassza meg, tényleg elkések! - kiáltott fel a még mindig ismeretlen srác. - Majd hívj! - lépett Vinchez és egy indokolatlanul heves csókban részesítette a ledöbbent barátomat. Ahogy befejezte, odaintett nekem és lelépett. 

Kérdőn pislogtam a konyhaszekrényt támasztó felé, aki egy lemondó sóhaj után kihúzta a mellettem lévő széket és leült. Többször is kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de aztán nem tette.

 - Hallgatlak - törtem meg végül a csendet.

 - Az úgy volt, hogy este egy kicsit összegabalyodtunk Fedével - húzta végig idegesen a kezét a borostáin. 

 - Azt láttam, de miért nálam?

 - Mert nem bírtuk volna ki az én lakásomig - vallotta be kelletlenül. Ahogy bűnbánó arcára néztem, elnevettem magam. 

 - Te aztán megéred a pénzed - csóváltam meg jókedvűen a fejemet. 

 - Akkor nem haragszol? - pislogott rám, mint egy kivert kutya.

 - Nem - válaszoltam őszintén. 

 - Köszi - derült fel az arca. 

Mindketten a nyíló szobám ajtajára kaptuk a tekintetünket. 

 - Pep, azt hiszem jó lenne, ha igyekeznél, mert mi is elkésünk - jelent meg Adil előttünk.

 - Bassza meg! - néztem ijedten a falon lévő órára. - Annyira utálok dolgozni - morogtam, miközben a fürdőszobám felé tartottam sietős léptekkel.

 - Pearl! - hallottam meg Vinc nevető hangját.

 - Mi van? - pördültem meg idegesen.

 - Az ingem...

 - Áh, - hördültem fel, majd egy mozdulattal levettem magamról a ruhadarabot és a férfihoz vágtam. 

 Hangos, elismerő füttyszó követte a tettemet. Szemeimet forgatva fordultam el a két férfitól, akik röhögve legeltették rajtam a tekintetüket, de ahogy beléptem a zuhany alá, az én szám is mosolyra húzódott. Nőből voltam, így jólesett az elismerésük. Tudtam, hogy a testem arányos, ott gömbölyödik ahol kell, a hasam lapos, izmos, a melleim kerekek és a combjaim is feszesek, hosszúak. Nyolcvan százalékban genetikai adottság volt, míg a maradék húsz az edzőteremnek, a sportnak és a szexnek köszönhetően volt ilyen. 

Gyorsan végig dörgöltem magam egy szivaccsal és büszkén néztem le az egyetlen olyan jelre, ami megkülönböztetett a nővéremtől.

Seek Bromance

Az apró fleur-de-lis tetoválást, ami a szeméremdombomat díszítette a tizenhatodik születésnapomon csináltattam. Mikor apám megtudta, éktelen dühbe gurult, de már nem tehetett semmit. A kis jel örökre beleégett a bőrömbe.
Kapkodva töröltem végig magam, majd felvettem egy kényelmes farmer, póló szettet és megfésülködtem. Fogkefével a számban rohangálva szedegettem össze a táskám tartalmát, úgymint a telefonomat, a kocsikulcsomat és az irataimat.

- Kész vagyok - jelentettem be jó húsz perc múlva. - Ha sietünk, még pont beérünk - lökdöstem az ajtó felé a két pasit, akik elmélyülten beszélgettek valami utazásról, de alig figyeltem rájuk. 

Rohanva vágtam be magam az autóm ülésére és idegesen megvártam, míg Rami is beteszi a seggét mellém. Vincenttől egy  intéssel búcsúztam és már úton is voltunk a San Siro felé. 

 - Bassza meg! - szitkozódtam mikor az üzemanyag kijelzőre tévedt a tekintetem. - Tankolnom kell - húztam el a számat. Otthon ilyen gondom sosem volt, mert a személyzet minden reggel újra töltötte az autóinkat, így ezzel nekünk nem kellett foglalkoznunk.

Betekertem a kormányt az egyik benzinkúthoz és megkértem Adilt, hogy amíg fizetek, töltse tele a tankot. A pénztáros egy jó alapos "megdugnálakhavolnaidőd" nézés után a kezembe nyomta a kártyámat és a blokkot. Sietve távoztam majd amilyen gyorsan csak lehetett elindultam a munkahelyem felé.

 - Gondolom ez nem a fizetésed? - hallottam meg Rami kérdését és ahogy oldalra néztem, láttam, hogy a bizonylatot fixírozza.

 - Miből jutottál erre a következtetésre? - kérdeztem gyanakodva, mert még nem volt időm, hogy leellenőrizzem az egyenlegemet az új bankkártyámon. 

 - Háát... 7500 euró? 

 - Mennyi? - tapostam a fékbe a stadion épülete előtt. - Add ide! - téptem ki a kezéből a papírdarabot és szemeimmel a számokat kezdtem mustrálni. - Ilyen nincs - motyogtam halkan.

 - Ez jó nem? - kérdezte az összezavarodott focista.

- Jó? Hogy lenne jó? Én ennyit szoktam költeni egy este alatt, nemhogy egy hónapig kihúzni ennyiből - nyögtem fel fájdalmasan. Gondolataim az apám felé kúsztak, akinek pillanatokon belül különféle halálos kínzási módokat találtam ki. Mégis hogy gondolta ezt? Ez rohadt kevés pénz! Én ennyiből nem tudok megélni! 

Feldúltan csaptam be magam után az autóm ajtaját, meg sem várva, hogy Adil követ-e vagy sem. A recepciónál megkaptam a postámat majd felsiettem a szobámba, hogy a magányomat kihasználva, sajnálni kezdjem magam. Azt hiszem ez volt az első pillanat, amikor leesett, hogy apám komolyan gondolta, tényleg úgy kell élnem, mint egy átlagos embernek.