2017. február 25., szombat

58. fejezet ~ Változások

Sergio Ramos


28. November; Úton Dubai felé


Alattunk, mint vastag paplanok gomolyogtak a felhők.
Hívogatóan puhának tűntek innen fentről szinte kedvem lett volna rájuk zuhanni és kezeimet széttárva elterülni rajtuk. Néha kivillant egy-egy hegy vagy szárazföld darabka alóluk, de túlnyomó többségben rejtve maradt a föld a szemünk elöl.
 - Leülhetek? - szakította félbe gondolataimat Ronaldo halkan.
 - Tőlem - vontam meg a vállaimat. Fejemet még inkább az ablak felé fordítottam. Gőzöm sem volt róla, hogy mit akarhat tőlem a portugál. Egy ideje már beszélő viszonyban sem voltunk Kate miatt. Az hogy most itt ülök a gépén és Dubai felé tartok vele, egyedül Marcelo állhatatosságának köszönhetem. A kis brazil kihisztizte, hogy én is jöhessek a "Kattel-valami-nem-oké" elnevezésű útra. 
 - Nézd, én ... - hallgatott el hirtelen, mintha nem tudná hogyan fogjon bele a mondandójába. 
 - Igen? - néztem rá felhúzott szemöldökökkel, cseppet sem könnyítve meg neki a dolgot.
 - Figyelj Sergio - kezdett bele újból. - Tudom, hogy az utóbbi időben enyhén szólva gyökér voltam veled, de azt hiszem ez érthető.
- Ebben igazad van - bólogattam egyetértően, amit látható megkönnyebbüléssel fogadott -, tényleg egy gyökér vagy, sőt főgyökér - fejeztem be a mondatomat majd a kezemet felemelve jeleztem, hogy még nem fejeztem be. - Nem értettem és még most sem értem igazán, hogy mégis miért változtál meg ennyire? Miért fordultál ki magadból, mikor te voltál az aki elküldte Katet és a karrierjét választotta? Vagy nem így van? - néztem rá dühösen.
 - De - nyögte ki letaglózva.
 - Miattad ment el, majd mikor végre újra köztünk volt, te viselkedtél vele ocsmány módon. 
 - Igen, de te lecsaptad a kezemről - pislogott rám, mint egy durcás gyerek.
 - Nem Cris, nem tettem. Neked már az égadta világon semmi dolgod nem volt vele amikor mi összejöttünk - mutattam rá az igazságra. - Te is nagyon jól tudod, hogy Katenek nehéz ellenállni. Van benne valami vadság, valami megfoghatatlan káosz. Mintha mindig menekülne az érzései elől - magyaráztam szinte csak magamnak.
 - Ez hülyeség - torkolt le a csatár. - Kate egy édes kiscica, aki nem vágyik másra csak egy biztos kapcsolatra. Imádtam amikor hozzám bújva beszélgettünk az elképzelt jövőjéről - sóhajtott fel szomorúan. 
 - Kate-tel összebújni? - néztem rá csodálkozva. - Ő egy energiabomba. Nem bújik hozzád, csak lecsapolja az energiáidat - vigyorodtam el. - Persze ha érted mire gondolok? 
 - Értem amit mondasz, de mégsem - csóválta továbbra is a fejét. - Lehet, hogy Garethnek van igaza?
 - Miben is?
 - Hogy Catherine skizo....
 - Ki ne mond! - szóltam rá durván. - Nincs neki semmi baja! Egyszerűen csak mindkettőnkkel máshogy viselkedett - magyaráztam sietősen mielőtt a kételyek bennem is elburjánzottak volna. 
 - Majd meglátjuk - sóhajtott fel. - Nem sokára odaérünk és minden kiderül. 
 - Ja - pislogtam újra az ablak felé.
 - És Serg - lökött oldalba a portugál - csakhogy tudd, már nem haragszom rád.
 - Még jó! - forgattam meg a szemeimet. - Akkor béke? - vigyorodtam végül én is el. 
 - Béke - nyújtotta felém a kezét, amibe belecsaptam. 
A hátunk mögött hatalmas ováció fogadta a tettünket. Röhögve csóváltuk meg mindketten a fejünket, egyetértve benne, hogy a csapattársaink idióták. 




Pearl Clark



28. November; Dubai. Egyesült Arab Emírségek


Percek óta bámultam a tükörképemet. Kezeim a hasamra csúsztak és végig siklottak rajta. Még mindig nem békéltem meg a gondolattal, hogy anya leszek. Úgy éreztem, hogy a sors direkt baszik ki velem ennyire. 
 - Min gondolkodsz ennyire? - állt mögém a jobbik felem. 
 - Azon, hogy most visszakapok az élettől minden szemétséget amit eddig elkövettem - szaladt ki az igazság a számon.
 - Pep - simította a tenyerét a vállamra kedvesen Kate - azt hittem már belenyugodtál és elfogadtad a történteket?
 - Sose fogom - morogtam. - Nem cserélhetnénk? - pislogtam rá a legszebb nézésemmel.
 - Bolond - ölelt szorosan magához. - Hidd el amikor majd a karjaidban tartod őket, senkivel nem cserélnél... - húzta hamis mosolyra a száját. 
Idióta, korholtam magam, mert tudtam mennyire fáj neki ez az állapot, hiszen ő mindent megadott volna azért, hogy megszülessen a kisbabája. Elszégyelltem magam. Szorosabban vontam őt magamhoz, így kérve tőle bocsánatot a helyzetért. 
 - Azon agyaltam.. - bukott ki belőlem hirtelen.
 - Igen?
 - Mit szólnál, ha levágatnám a hajam?
 Kate elkerekedett szemekkel nézett rám.
 - Ez most hogy? Miért? - értetlenkedett hiszen megszokta, hogy születésünktől fogva teljesen egyformák voltunk. Soha senki nem mert volna olyan ötlettel előállni, mint az enyém. Nem akartuk, hogy bárki is megkülönböztessen minket egymástól. Ez volt a mi aduászunk. 
 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Úgy érzem, eljött az az idő, hogy felnőjünk - mosolyogtam rá halványan. 
 - Igen - sóhajtott fel ő is miközben egymás mellett álltunk és bámultuk magunkat a tükör előtt. - Talán igazad van. Ideje lenne, hogy felnőjünk. 

(...)

Boldogan és megelégedetten léptem ki a fodrászat ajtaján. Lehullott tincseimnek köszönhetően úgy éreztem, mintha a gondjaim sora is megrövidült volna.
Kinyitottam az autóm ajtaját és a táskámat átdobva az anyósülésre, beültem. Alig soroltam be a forgalomba, valami megmagyarázhatatlan érzésnek engedve ráfutottam az autópályára. Egy gombnyomással eltüntettem a fejem felől a tetőt és bakancsos lábammal a gázra léptem. A szél belekapott a hajamba és összevissza borzolta. Isteni érzés volt. Az adrenalin megemelkedett a véremben ahogy egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam. Úgy éreztem magam, mint aki legyőzhetetlen. Száguldottam, kerülgetve az előttem lassabban guruló kocsikat. Hirtelen egy autó vágódott ki elém és én csikorgó kerekekkel álltam meg tőle pár centire. Lehunytam a szemeimet míg a testemet remegés fogta el. Majdnem meghaltam. Ha egy kicsit is gyorsabban megyek, vagy lassabbak a reflexeim...
 - Jól van kisasszony? - kérdezte egy mellettem álló ismeretlen férfi aggódva. - Nagyon sajnálom - hebegte. - Nem néztem a tükörbe. Nem láttam, hogy itt van mögöttem - tördelte a kezét. 
 - Ütköztünk? - kérdeztem rekedt, az ijedtségtő remegő hangon. 
 - Nem, hála Istennek! - törölte meg izzadt homlokát. 
 - Ó, az jó - motyogtam.
 - Kisasszony, jól van? - nézett megint rám. - Olyan sápadt és ...
Nem hallottam a folytatást, mert az autóm belseje forogni kezdett velem és elragadott a sötétség. 

(...)

 - Hogy a fenébe történhetett ez? - eszméltem fel egy nagyon dühös hangra. Undorító fertőtlenítő szag kúszott az orromba. A torkom száraz volt, mint a smirgli. Szemhéjaim olyan nehezek voltak, hogy nem bírtam felemelni őket, mintha valaki puszta szeszélyből lent akarná tartani. - Direkt csinálja ezt velem? 
 - Nyugodj meg Vinc! - ismertem fel a nővérem hangját. - Én sem tudom, hogy mi történt, de majd megkérdezzük tőle, ha felébred.
Eljutott az agyamig, hogy itt rám gondolhat. Mégis mi történhetett? - ráncoltam össze a homlokom. Hirtelen beugrott, az autópálya, a fékezés, a férfi a kocsimnál. Felnyögtem.
 - Pep! Szívem! Jól vagy? - ugrott mellém Kate aggódva.
 - Csalánba nem üt a mennykő - nyögtem fel és végre sikerült kinyitnom a szemeimet is. Idegenkedve néztem végig a fehér szobán. - Miért vagyok itt? - próbáltam felülni.
 - Azért mert egy felelőtlen... 
 - Kuss! - fogta be a nagyon dühös olasz száját a nővérem két kézzel. - Azt mondta a doki, hogy most jobb, ha nem idegesítjük fel.
 - Még mindig nem értem, mi van? - néztem értetlenül egyikről a másikra.
 - Mire emlékszel? - ült le mellém Catherine, de közben gyilkos pillantásokat küldött Vincent felé.
 - Odáig megvan, hogy elém vág egy autó és fékezek. Volt egy pasas is, de az már nem annyira tiszta - ráztam meg a fejemet, hátha attól kitisztulnak az emlékeim. - Miért? Mit csináltam?
 - Hah! Majdnem megölte magát, a babákat és még megkérdezi, hogy mit csinált? - csattant fel Vinc.
 - Azt mondtam fogd be a szád! - sziszegte Kate idegesen. - A pasas is megmondta, hogy ő volt a hibás és nem a húgom. 
 - Persze! Te is tudod, hogy Pearl felelőtlen volt. Mi lett volna, ha nem áll meg időben? Tudod mi maradt volna belőlük? Semmi! A nagy büdös semmi! - ordított az olasz majd kisietett az ajtón. 
 - Ne foglalkozz vele - simított végig a kezemen a testvérem. - Kiakadt, mert nagyon megijedt, hogy valami bajotok esett.
 - Igaza van - dőltem hátra - felelőtlen voltam, de annyira jó érzés volt - szöktek könnyek a szemembe. - Szinte szálltam a széllel és minden gondom eltűnt egy pillanatra.
 - Tudom édesem - mosolygott rám az ikrem. - Amúgy baromi jó lett a hajad.
 - Ó, köszi - nyúltam a megrövidült tincseimhez. - Szép kis firma vagyok mi? - csóváltam meg a fejem, majd felemeltem a takarót.
 - Mit csinálsz?
 - Minek tűnik? Utálom a kórházakat, úgyhogy haza megyek - közöltem miközben már a ruháim után kutattam a faliszekrényben. 
 - Pep, a doki azt mondta, hogy pihenned kell. Sokkoltad a szervezetedet és ezért ájultál el. 
 - Nem érdekel - intettem le. - Otthon sokkal jobban tudok pihenni. Amúgy is, nálad jobb ápolónőt keresve sem találnék - kacsintottam rá.
 - Biztos vagy benne? - sóhajtott fel lemondóan.
 - Igen. Egy percig sem maradok itt tovább. 
 - Oké, de akkor én mondom meg, hogy mit csinálhatsz és hogy mennyit pihensz - nézett rám szigorúan. 
 - Rendben - egyeztem bele -, de most már menjünk! - rángattam az ajtó felé.

(...)
  
 - Feküdj le én pedig csinálok neked valami finomat - paskolta meg a kezemet Kate miután hazavitt magához. Muszáj voltam beleegyezni, hogy pár napig nála lakom, különben még mindig a kórházi ágyat koptatnám. 
Vincent, mint egy néma testőr követett minket. Nem mertem a szemébe nézni, mert szégyelltem magam a történtek miatt. 
 - Előbb lezuhanyozom, mert fertőtlenítő szagom van - közöltem velük majd besurrantam a fürdőszobába. Gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a forróvíz alá. A nedves cseppek összekeveredtek az arcomról lecsorgókkal. Homlokomat a csempének döntöttem és hagytam, hogy a víz felmelegítsen, de közben testemet zokogás rázta. Nem tudom meddig sajnálhattam magam, de arra eszméltem, hogy valaki magához húz és a hajamat simogatva próbál megnyugtatni.
 - Hey, Kiscica - súgta Vincent kedvesen a fülembe. - Nincs semmi baj.
 - De i-hi-ge-hen - hüppögtem, levegőért kapkodva. - Ma-hajd-ne-hem - me-heg -ha-altam - csuklott el a hangom. 
 - De csak majdnem. Itt vagy, épen és egészségesen - emelte fel az államat. Szemeimet összeszorítottam, hogy ne kelljen látnom a vádló tekintetét.  - Pep, kicsim! Nyisd ki a szemedet! - kérte.
 - Üm-üm - ráztam meg a fejemet.
 - Szóval nem?
 - Nem - tartottam ki az állításom mellett. 
 - Rendben - egyezett bele készségesen és pillanatokkal később csak azt éreztem, hogy a lábaim a levegőbe emelkedtek és az ölébe kapva besietett velem a szobába. Ott letett az ágyra és fölém mászott. - Kinyitod a szemed?
 Ajkamat beharapva továbbra is csak a fejemet ráztam. 
 - Oké, te akartad - mondta és a hangján hallottam, hogy mosolyog. 
Hirtelen levegő után kezdtem kapkodni és a szemhéjaim kipattantak a sokktól mikor Vincent szája a mellemhez ért és nyelvével végig simított rajta.
 - Mi a fenét csinálsz? - pislogtam rá értetlenkedve.
 - Felhívom magamra a figyelmed! - vigyorgott. - Látod, már a szemed is nyitva van.
 - Baszd meg! 
 - Azt azért nem, de örömet okozhatok neked anélkül is - kacsintott rám somolyogva.
 - Vincent! - csattantam fel, de ahogy megéreztem az ujjait a lábam közt, felziháltam. Utáltam, hogy ennyire kéjsóvár vagyok, de nem tehettem róla. A terhesség felfokozta a szexuális étvágyamat. 
Hagytam, hogy megtörténjen. Mi bajom lehet? - kérdeztem magamtól. - Talán terhes leszek? Ja az nem, mert már az vagyok - nevettem fel magamban majd engedtem az élvezetnek, hogy az olasz szakértő ujjai felrepítsenek a mennyországba. 

(...)

 - Pep - bújt a hátamhoz Vincent.
 - Hm? - szuszogtam az álomvilág szélén lavírozva.
 - Ugye nem...? Mármint nem akartál..? - csuklott el a hangja, ami azonnal arra késztetett, hogy felé forduljak és a szemébe nézzek, de amit ott láttam az engem is megdöbbentett.
Olyan mérhetetlen fájdalom sugárzott belőle, hogy a szívem belesajdult.
 - Arra célzol, hogy öngyilkos akartam-e lenni? - pislogtam rá, mire aprót bólintott. - Nem - ráztam meg a fejem komoran. - Eszembe se jutott ilyen marhaság. De te miért gondolsz ilyen hülyeségeket?
 - Talán mert nem akarod ezeket a babákat és mert én vagyok az apjuk és nem...
 - Fogd be! - simítottam végig az arcán. - Ha már bekaptam a legyet, én baromira örülök neki, hogy te vagy az apjuk és nem egy idióta focista. Amúgy meg nálad jobb apát el sem tudnék képzelni nekik - fúrtam az arcomat a mellkasába. Mélyen beszívtam az illatát és élveztem a hátamat simogató kezeinek mozdulatát. Annyira jól esett a nyugalom ami körül ölelt, hogy néhány pillanat múlva elaludtam és csak akkor ébredtem fel, mikor kintről hangoskodás, kiabálás zaja szűrődött be. Kábán sétáltam el az ajtóig és léptem ki a nappaliba, ahol nem várt kép fogadott. 
 - Miért kell így ordibálni? - nyújtózkodtam majd tekintetem megakadt a szobában lévő focistákon.
 - Mondtam, hogy van tetkója! - kiáltott fel Benzema elégedetten miközben rám kacsintott.
 - Upsz, azt hiszem lebuktam - kaptam a szám elé a kezem, de közben elnevettem magam a többi pasi arckifejezését látva. Ha lehetséges lett volna, tekintetükkel levetkőztetnek, de mivel meztelenül aludtam, így ez már megoldott volt. 
 - Pep, azt hiszem jobb ha felöltözöl - szólt rám Kate ijedt hangon. Körül néztem a szobában és a tekintetem megállapodott a portugál elképedt arcán. Elhúztam a szám majd királyi csípőriszálással a szobámba sétáltam, hogy magamra kapjak valamit. 
 - Mi történt? - ásítozott hatalmasakat Vinc. - Mi volt ez a hangzavar?
 - Semmi, csak tele van a nappalink kiéhezett focistákkal - vontam meg vigyorogva a vállam. 
 - Miiii? - ült fel az olasz hirtelen.
 - Ronaldonak végre összegyűlt annyi vér a pucájába, hogy  Kate után jöjjön - kacsintottam rá boldogan a barátomra. - Remélem most már nem szúrja el.


Sergio Ramos

28. November; Dubai, Egyesült Arab  Emírségek

Percekig nem pislogtam, csak néztem az ajtót ahol az előbb tűnt el a lány.
 - Megmondtam vagy megmondtam, hogy van tetkója? - lökött ki sóbálvány állapotomból a francia. 
 - Azt hiszem én most leülök - meredt maga elé Marcelo miközben fenekével a kanapéra huppant. Gareth, James és Karim követték a példáját. Én mozdulni sem tudtam és ahogy elnéztem, Cris ugyanígy volt vele. Tekintetét Kate-re? függesztette. Némán vártuk, hogy a másik lány, aki megszólalásig hasonlított Catherinre visszajöjjön. 
 - Mi ez a gyász hangulat? - robbant be hirtelen, oldalán az olasszal. 
Mindannyian felé kaptuk a tekintetünket. 
 - Én ezt nem értem - rázta meg a fejét Cris értetlenkedve.
 - Jaj, hát nem látod? - tárta szét a kezeit a bongyor. - Ikrek! Méghozzá egypetéjűek!
 - Ott a pont Marci! - nevetett rá a rövidebb hajú.
 - Oké, de most már elmondhatnátok, hogy melyiktek Kate és melyiktek....? - nézett rájuk Gareth kíváncsian.
 - Pearl? Vagy inkább Pep? - segítette ki az olasz mellett álló. - Az lennék én.
 - Pep? - nézett fel hirtelen Cris. - Pep az nem férfi név? 
 - Amint látod nem - mutatott magára a lány.
 - Én azt hittem.... Én... - zavarodott össze.
Kíváncsian fordultunk a portugál felé, aki egyre fehérebb lett. Attól tartottam, hogy elájul, így egy széket csúsztattam mögé és leültettem. 
 - Jól vagy? - kérdeztük szinte egyszerre a másik lánnyal, aki most már tuti, hogy Kate volt.
 - Nem - motyogta. - Én egy hatalmas fasz vagyok - sóhajtott fel és mi hallgatólagosan egyet értettünk vele.
 - Akkor ha jól értem, most te voltál Madridban - mutatott Bale a rövid hajúra.
 - Yess! - kacsintott rá a lány.
 - Én téged? ... Veled? ... - nyögött fel Cris hirtelen és tenyerei közé rejtette az arcát.
 - Igen, engem smároltál le a reptéren - vigyorgott a portugálra a Pearl nevű. - Egész jó volt, de sajnálom, az én mércémet nem ütöd meg!
 - És én? - találtam meg végre a hangom. - Ha jól sejtem, akkor te voltál...
 - Alattad, feletted, melletted, rajtad? - harapta be az ajkát kacéran. - Ó, igen csődör. Az én voltam.
 - És te? - néztem a lány mellett magasodó olaszra. - Te ezt végig tudtad? Ő most akkor végül is ki neked? - pislogtam értetlenül rájuk.
 - A barátja vagyok. A legjobb barátja! - hangsúlyozta ki a szót. - És igen, tudtam róla.
 - Hihetetlen nőszemélyek vagytok! - röhögött fel Marcelo. - Mi meg, illetve Gareth azt gondolta, hogy baj van itt bent - kopogtatta meg a homlokát.
 - Te komolyan idiótának néztél minket? - szólalt meg végre Kate is.
Így, hogy együtt láttuk, hallottuk őket már nem is értettem, hogyan keverhettük össze őket. Catherine hangja lágyabb volt és sokkal komolyabbnak tűnt, mint a testvére. Pearl rekedtes hangja már magában egy kísértés volt.
 - Az nem úgy volt... - kezdett magyarázkodásba a walesi, de Cris közbevágott.
 - Magunkra hagynátok minket? Szeretnék beszélni Catherine- nel - meredt egyenesen a lány szemébe. - Négyszemközt!
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - vágta csípőre a kezét Pearl miközben gyilkos pillantásokkal bombázta a portugált.
 - Pep, hagyd! - sóhajtott fel Kate. - Egyszer túl kell ezen esnünk - eresztett meg egy halvány mosolyt a testvére felé.
 - Biztos vagy benne?
 - Persze. Menjetek csak - intett remegő kézzel.
Vettük a lapot, így mindannyian felálltunk és elindultunk a másik szöszi után aki kinyitva a bejárati ajtót, megtorpant.
 - Hát te? - kérdezte csodálkozó hangon az ott toporgótól akibe szinte beleütközött.

2017. február 19., vasárnap

57.Fejezet~ Kételyek

Cristiano Ronaldo
November 26.; Madrid, Spanyolország

Fél órája lesem a plafont és azon agyalok, hogy Katenek miért nem kellek már? Mi változott? Meghíztam? Az kizárt. Nem vagyok már olyan helyes? Az még lehetetlenebb. Én nem változtam, vele ellentétben. Rá sem ismerek. Olyan dolgokat tett, amiket sosem gondoltam volna róla. Talán ennyire megviselte a szakítás, hogy elkurvult? Áh, eddig sem volt ártatlan bárány.
És, amilyen az ágyban! Akárki megmondaná, hogy körülbelül csak a századik lehettem a lába között. De mégsem olyan, mint volt. Egy halvány jelet sem látok benne az én Katemből. Ez nem lehet ő! Ez csak valami elfuserált átverés lehet, egy kamu Katetel!
- Hova mész?- Fonódnak Tanja ujjai csuklómra, amikor ki akarok kelni mellőle az ágyból.
- Telefonálnom kell, de aludj nyugodtan tovább- fáradt, reggeli arcával rám mosolyog.
Ujjai lehullanak karomról, majd behúzza őket szőke haja alá.
Az utóbbi időben sikerült teljesen emberi viszonyt kialakítanom az orosszal. A napok többségében nálam alszik, sőt a napjait is itt tölti. Valamint, azt is tudja, hogy mit érzek Kate iránt és ő csak az általa hagyott űr egy részét tudja betölteni. Hiszen sosem lesz olyan, mint a brit lány.
Elveszve kóválygok saját házam folyosóin. A vészvillogók bekapcsolnak tudatalattimban, amikor az erkélyhez érek. Emlékezetemből egyből feltörnek a képek, amikor reggel itt találtam meg Kateet. Azt hittem lelépett, itt hagyott. De nem tette, ő már akkor szeretett engem, de én idióta, csak utólag jöttem rá, hogy menthetetlenül beleszerettem a lányba.
Ahogyan kilépek a terasz hideg kövére megcsíp a tél közeledő fagya. Meglehetősen hideg van már. Meztelen felsőtestem majdhogynem reszket a hűvös széltől.
Leülök oda, ahol anno Kate foglalt helyet és tárcsázni kezdek.
- Hola Marcelo!
- Cris- morog bele a telefonba- felkeltettél.
- Bocs'. Fél óra múlva nálam!
- Mi van? Neked meg mi bajod? Ma még csak edzés sincs!
- Kateről van szó- morgom tömören.
A vonal túl oldaláról hatalmas sóhaj, majd némaság. Már kezdem azt hinni, hogy rám nyomta a telefont mikor végre megtalálja a hangját.
- Nem tudom Cris... el kellene már végre engedned!
- Tudom, tudom, tudom bla-bla-bla. De ez most fontos! Van valami, ami mellett elmentünk szerintem! Kérlek Marci!- Váltok át könyörgősbe, tudva, hogy ettől megenyhül a brazil szíve.
- Rendben, de nem egyedül megyek.
- Köszönöm!
(...)



- Ez meg mit keres itt?- Lobbannak fel a lángok szemeimben, amikor megpillantom Ramost.- Nem erről volt szó!
- Ha Kateről van szó neki is ugyanannyi joga van itt lenni, mint Jamesnek vagy Garethnek- int le Karim, akiről, még mindig nem tudom, hogy mit keres itt.
- És te?
- Meglepődnél, ha tudnád, mennyire hasznos vagyok ebben a témában is- kacsit rám és faképnél hagy.
Ez bunkó volt. Ez az én házam!
Puffogva megyek a slepp után, akik a nappalimba ülnek le. Marcelo mellett szorítok magamnak helyet, leszarva azt, hogy Ramos egyedül terpeszkedik egy két személyes szófán.
- Na szóval?- Húzza fel jobb szemöldökét kérkedően a spanyol védő.
- Kate más, mint aki volt. Megváltozott! Mintha nem őt látnám. Rá sem ismerek.
Hitetlenül felnevet.
- Ez most komoly? Azért hívtál ide minket, hogy meghallgassuk a béna érveidet arról, hogy Kate megbolondult, mert nem te kellesz neki? Vedd észre! Nem mindenkinek te vagy az álompasi!- Emeli fel a végére hangját.
- Téged senki sem hívott- köpöm oda neki.- De megnyugtatlak, rám gondolt, miközben te voltál felette- eresztek meg egy kirívó mosolyt.- Na, de James kezei közé is én üldöztem, már bocs, haver.
- Jogos- biccent semmitmondóan a kolumbiai.
Legalább nem köt belém.
- Mert miben változott, Cris?
- Mindenben! Nem az ő stílusa ez... oké, tudom, hogy jó az ágyban, meg minden, de ez nem ő! Nem az ő stílusa ez, ez az édes ezres!- Csattanok fel.
- Dehogynem- vágja rá ellentmondást nem tűrően Karim, mire mind rákapjuk a fejünket.
- Te meg ezt honnan tudod?- Ad hangot véleményének Sergio.
- Adil Rami, tudjátok csapattársam a válogatottban. Dubaiban buliztunk egy éjszaka, amikor megtaláltuk ezt a lányt, akkor még nem tudtam ki ő... édes hármas volt, de a nevét nem árulta el egész éjszaka- Benzema hangja reszelős a vágytól.- És az a tetkó! Azt a kurva!
- Milyen tetkó?- Szólunk közbe Jamesszel egyszerre.
- Hát a tetkó, a puncija felett- tekint ránk értetlenül a francia.
- Te benézted, az valaki más. Nem ő. Nincs tetkója- rázom fejemet.
- Hogyne lenne!- Szól közbe Sergio is.
- Tényleg nincs- áll a pártomra James.
- Szóval kettő- kettő. James és Cris szerint van, de Karim és Sese nem látta. Érdekes felállás.
- Jó, akkor felhívom Adilt és majd ő megmondja, hogy igen is van! Akkor az már kettő a három ellen.
Inkább meg sem szólalok. Hadd csinálja. Jól megnéztem magamnak a brit minden egyes pontját, totálisan biztos vagyok benne, hogy az a tetoválás nem létezik.
Az elkövetkezendő perceknek pusztán a francia hablaty ad hangot. Senki sem szólal meg egészen, míg a támadó le nem teszi telefonját az üvegasztalra.
- Na?- Bukik ki Ramosból.
- Nem igazán akart beszélni de róla, mert nagyon összevesztek, de... Milánóban dolgozott a csapatnál, onnan hozhatta magával Vincentet. Pepnek hívtál és tetkója volt. Pearl Clark, Tim Clark lánya.- Meséli, mintha csak az időjárásról társalognánk.
MI A FASZOM?
- Na jó! Ti valamit kurvára összekevertek!- Kezdem el hergelni magamat.
- Cris, nem akarlak megbántani, de Kate nem az, akinek hittük. Szerintem skizofrén...
- Gareth fogd be a pofádat de kurva gyorsan!- Üvöltöm el magamat.
Az lehetetlen! Catherine tökéletes!
- Most akkor mi is a neve?- Értetlenkedik James.
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk hozzá és megkérdeznéd?
- Rendben!- Szólalok meg.- Pakoljatok!
- Azt sem tudjuk hol van jelenleg!- Tárja szét kezeit Gareth.
- De én ismerek valakit, aki tudja és szívesen segít- kacsintok rá.
Fülemhez emelem a telefont és Neymart tárcsázom. Remélem segít a kis brazil barátom.

2017. február 11., szombat

56. fejezet ~ Hogyan tovább?

Pearl Clark
26. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek


  Sokkos állapotban ültem be a nővérem autójába, kezemben még mindig szorongatva az apró papírfecnit, ami bizonyította, hogy nem tévedtem az állapotommal kapcsolatban.

 - Pep, szívem jól vagy? - simított végig a karomon Kate, aki szintén nem nézett ki valami jól.
 - Én... - csuklott el a hangom. - Nem tudom. Nem érzek semmit, csak ürességet - vallottam be majd néhány pillanat múlva kifakadtam. - Miért? Miért baszik ki velünk így az élet?
 - Miről beszélsz? - nézett rám Catherine elkerekedett, döbbent szemekkel.
 - Arról, hogy te szerettél volna babát, de elvesztetted én meg a büdös életben nem akartam gyereket! Pláne nem kettőt! - kiabáltam magamból kikelve, a sokktól megzavarodva. - Ez annyira igazságtalan - kezdtek potyogni megint a könnyeim. - Te annyira jó anya lettél volna, de én.....?
 - Mit te? - csattant fel a nővérem. - Te is az leszel! Tudom, érzem! Megtudod csinálni és én mindenben segítek neked!
 - Nem tudom.... - töröltem meg kézfejemmel a szemeimet.
 - Miről beszélsz? - pislogott rám összehúzott szemekkel.
 - Arról, hogy ezt én..ezt nem akarom... - próbáltam kinyögni ami a lelkemet nyomta. - Nem tudom végig csinálni - ráztam meg a fejem elkeseredetten. -  Nem hiszem, hogy...
 - PEARL CLARK! - vágott a szavamba Kate felháborodva. - Ugye ezzel nem arra akartál utalni, hogy nem szülöd meg a babákat?! - kérdezte, de a lehajtott fejem elég válasz volt neki a kérdésére. - Úristen! NÉZZ RÁM! - kiáltott fel és a fájdalom a hangjában arra késztetett, hogy engedelmeskedjek neki. Belebámultam az arcába, abba az arcba ami minden reggel visszaköszönt rám a tükörből.
- Egy pillanatra se merj arra gondolni, hogy elveteted őket! Ők ott bent - mutatott a hasamra - két pici élet, akik nem tehetnek arról, hogy megfogantak, de ha már így történt, neked kutyakötelességed szeretni őket! Érted?! Ha már én...nekem... - csuklott el a hangja és tört ki belőle is a sírás.
Átöleltem és próbáltam megnyugtatni majd eszembe jutott, hogy milyen viccesen nézhetünk ki. Két hülye picsa akik egymást átölelve bőgnek egy autóban. A képet elképzelve hatalmas nevetésben törtem ki. Kate értetlenül emelte rám sírástól csillogó szemeit.
 - Csak a hülye hormonok - vontam meg a vállamat vigyorogva.
 - Én is ilyen idióta voltam? - kérdezte lemondóan.
 - Nem, te sokkal rosszabb voltál - nevettem el magam.
 - Kapd be Pep! - forgatta meg a szemeit, majd indított végre.
 - Már bekaptam - húztam el a számat. - Kétszeresen is.

(...)

 - Kérsz valamit? - ugrált körbe folyamatosan mióta hazaértünk.
 - Igen, azt szeretném, ha leülnél végre, mert kezdek beleszédülni a táncikálásodba - ütögettem meg a mellettem lévő helyet a kanapén.
 - Jó - sóhajtott fel miután lerogyott mellém - csak szeretném, ha semmiben nem szenvednél hiányt.
 - Szeretlek! - tört ki belőlem mire elmosolyodott. Kényelmesen elhelyezkedtem, fejemet az ölébe hajtottam és lehunytam a szemeimet.
 - Én is  - simított végig az arcomon.
Az idejét sem tudom, mikor voltunk így együtt, kettesben. Már hiányzott. Élveztem minden egyes mozdulatot ahogy Kate a hajammal játszott. Utoljára ilyet gyerekkorunkban csináltunk. Ilyenkor megszűnt számunkra a külvilág és csak mi ketten léteztünk a saját kis világunkban. Majdnem elaludtam, mikor meghallottam a nővérem félve feltett kérdését, ami egy pillanat alatt elűzte belőlem az álom legapróbb csíráját is.
 - Pep, tudod ki az apa?
Szemeim kipattantak, másodpercekig tartott míg felfogtam a kérdés jelentését, majd egy határozott bólintással feleltem rá.
 - És elárulod?
 Feltornáztam magam törökülésbe, kezeimet az ölembe ejtettem.
 - Elmondom, de ígérd meg, hogy nem mondod el neki.
 - Mi van? Pep, ezt nem teheted meg! Igenis tudnia kell róla! - háborodott fel azonnal. - Akárki is az - halkult el végül.
 - Miért, Ronaldo tudott az övéről? - vágtam vissza kapásból, de azonnal meg is bántam. - Ne haragudj! - sütöttem le szemeimet szégyenkezve. - Nem tudom mi van velem.
 - Semmi baj - eresztett meg felém egy halovány mosolyt.
 - De igenis baj! - dörgöltem végig az arcomat a tenyeremmel. - Látod? Türelmetlen vagyok, hisztis. Hogy tudnék én felnevelni egy gyereket? Ráadásul a hülye genetikának köszönhetően egyből kettőt?
 - Ne kezd megint! - fenyegetett meg játékosan az ujjával, de éreztem, hogy komolyan gondolja. - Meg fogjuk oldani. És most ki vele! Ki az apa?
Nagyot nyeltem és hálát adtam az égieknek, hogy az olasz macsó megint elhúzta a csíkot a nővérem
érkezésekor.
 - Vincent - nyögtem ki nagy sokára.
 - Mi a fasz? - kerekedtek el Kate szemei. - Az hogy? Nem úgy volt, hogy ő meleg?
 - De - bólintottam majd szokatlan módon, vörösödve elmeséltem neki a történteket.  - A doki azt mondta, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiség befolyásolja a fogamzásgátló hatását - sóhajtottam fel. - Mi aznap este nagyon, de nagyon sokat ittunk.
 - Azt a picsába!
 - Igen, tudom - legyintettem. - Most már megérted? Egyenlőre nem szeretném, ha megtudná. Tudom, hogy ő szeretne gyereket, de fogalmam sincs mit szólna hozzá, ha elé állnék, hogy: "Bocsi, ne ijedj meg, de terhes vagyok tőled" - nyafogtam picsásan.
 - Rettenetesen örülne neki - hangzott fel az ajtóból az emlegetett férfi hangja. A szívem kihagyott egy ütemet majd félve felpislogtam az olaszra aki kifürkészhetetlen arccal nézett rám.
 - Azt hiszem én most hazamegyek egy kicsit - állt fel Kate mellőlem. - Ha bármi kell azonnal csörögj! - nyomott egy puszit az arcomra búcsúzásul.
 - Áruló! - súgtam neki oda, mire csak elmosolyodott.
Döbbenten figyeltem ahogy magához vette a táskáját majd mielőtt kiment volna odaszólt a még mindig az ajtóban álldogáló barátomnak.
- Csak óvatosan! Ne idegesítsd fel, az árt a babáknak! Ja és gratulálok! - paskolta meg a férfi karját, majd lelépett.
Távozásával a szobára nyomasztó csend ereszkedett, ami az idő múlásával egyre fullasztóbb lett, de egyikünk sem akart megszólalni.


Vincent Ambroso
26. November; Dubai, Egyesült Arab Emírségek


  Rettenetesen unatkoztam. Hiányzott Madrid, az ottani nyüzsgés, a barátok. Számhoz emeltem a poharamat és eltüntettem belőle az utolsó korty jeges teát is. A pénzt az asztalra dobtam majd elvegyültem az emberek közt. Pearl a nővérével ment valahova. Az idősebb lánnyal még mindig furcsa volt a viszonyunk, így inkább nem erőltettem rájuk magam. Az órámra néztem és meglepődve láttam, hogy már több, mint három órája eljöttem otthonról. Talán ennyi idő elég volt a két Clarknak, hogy megbeszéljen mindent. Leintettem egy taxit és a címet bemondva hátra dőltem az ülésben. Gondolataim elkalandoztak. Ajkam önkéntelenül mosolyra húzódott ahogy bevillant elém a barátnőm arca. Soha nem hittem volna, hogy lesz olyan nő az életemben aki ennyire szélsőséges érzelmeket vált majd ki belőlem. Pep olyan volt, mint egy tornádó. Jött, látott, letarolt mindent és mindenkit. Aki nem ismerte, az csak a számító kurvát látta benne, de én nem. Én láttam a kislányt is, aki a figyelemért, a szeretetért kuncsorgott és aki az életét is odaadta volna a testvéréért és a barátaiért. Az évek során tökélyre fejlesztette a nagyvilági nő szerepét. A külvilág felé tüskés páncélt viselt és csak kevés embernek adatott meg az a kiváltság, hogy mögé lásson. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nekem sikerült. Én úgy láttam őt, ahogy azt nagyon kevesen.

 - Uram, megérkeztünk! - zökkentett ki gondolataimból a sofőr. Gyorsan kezébe nyomtam a viteldíjat és kiszálltam.
Meg akartam lepni Pearlt, így halkan jutottam be a házba. Óvatosan lépkedtem a szoba felé, ahonnan halk mormogás szűrődött ki. Szám hatalmas vigyorra húzódott, de azonnal le is fagyott, mikor felfogtam a beszélgetés lényegét.
 - És most ki vele? Ki az apa? - hallottam meg Kate kérdését.
Milyen apa? Miről van szó? - torpantam meg az ajtóban, és szinte lefagytam mikor percek múlva meghallottam a választ.
 - Vincent.
 - Mi a fasz? - suttogtam magam elé Catherine-nel egyszerre.
Ha azt mondom, hogy teljesen letaglózott a dolog, nem tükrözi hűen, hogy mit is éreztem. Sóbálványként álltam az ajtóban és próbáltam felfogni amit az előbb hallottam. Pearl szerint én vagyok az apa, de kinek az apja? Vagy most mi van? Erőt vettem magamon és újra figyelni kezdtem. Szöszi barátnőm éppen azt ecsetelte a nővérének, hogy milyen vad éjszakát töltöttük együtt részegen. Muszáj volt vigyorognom rajta, de a mosoly azonnal leolvadt rólam mikor megismételte az orvos szavait. Bassza meg! - vágtam magam gondolatban kupán. - Hogy lehetek ennyire felelőtlen? Ennyi erővel bárkit teherbe ejthettem volna.... ja nem, én meleg vagyok és így nehéz lett volna kivitelezni - ráztam meg a fejemet. A gondolataim teljesen összekuszálódtak. Lassan már azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány.
 - Most már megérted? - kúszott be ebbe az összevisszaságba Pep hangja. - Egyenlőre nem szeretném, ha megtudná. Tudom, hogy ő szeretne gyereket, de fogalmam sincs, mit szólna hozzá, ha elé állnék, hogy : "Bocsi, ne ijedj meg, de terhes vagyok tőled".
 - Rettenetesen örülne neki - bukott ki belőlem, mire a szobában megfagyott a levegő. Pearl elkínzott tekintettel nézett rám, míg Kate egy cinkos mosollyal felállt és elbúcsúzott. Ahogy mellém ért, szemei elkomorultak.
 - Csak óvatosan! Ne idegesítsd fel, az árt a babáknak! Ja és gratulálok! - paskolta meg a kezemet.
Fél füllel még hallottam ahogy becsukódott az ajtó utána, de a szememet nem vettem le a kanapén lévő lányról. Pearl megpróbálta magát minél kisebbre összehúzni. Az nem lehet, hogy fél tőlem, ugye?
Percekig nem tudtam mit mondjak hiszen az ember nem sűrűn lesz apa.
 - Ne haragudj...
 - Mikor akartad...? - szólaltunk meg egyszerre.
 - Kezd te...
 - Kezd te...
Egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés, ami Pearlnél pár perc múlva görcsös zokogássá változott.
 - Hé, Kiscica itt vagyok - ültem le mellé és öleltem át gyorsan. Haját simogatva próbáltam megnyugtatni, ami végül is sikerült.
 - Ne haragudj! - pislogott rám könnyáztatta tekintettel.
 - Soha - mosolyogtam rá szívből. - Nem tudnék.
 - Azok után se, hogy el akartam titkolni? - kérdezte halkan.
 - De nem végleg, ugye? Egyszer elmondtad volna?
 - Igen, amikor már én is rendbe tettem magamban a dolgokat - sóhajtott fel.
 - Miből jöttél rá?
 - Abból amit mondtál - fészkelte be magát az ölembe.
 - Én?
 - Ja. Közölted, hogy lassan már egy hónapja vagyunk Madridban és akkor esett le, hogy már egy ideje nem jött meg. Csináltam egy tesztet, pozitív lett. Aztán ma elmentünk dokihoz és... - csuklott el a hangja amiből azonnal levettem, hogy neki is nagyon új ez az egész.
 - Értem - tekergettem az ujjamra a tincseit zavartan. - És biztos....mármint tuti, hogy én, szóval, hogy az enyém? Ne érts félre - kaptam el a kezét, mikor kiakart mászni karjaim közül. - Csak mostanában elég sokat voltál Ramossal és....
 - Vinc - nézett a szemeimbe - már két hónaposak.
 - Mi? 
 - Te is emlékszel arra görbe estére - sütötte le a tekintetét zavartan. - A doki szerint az alkohol tehet róla, mert semlegesítette a gyógyszert...
 - Hallottam! - vágtam a szavába és csak most kezdett derengeni, hogy mit is mondott. 
 - Pep?
 - Igen?
 - Hogy értetted azt, hogy két hónaposak? Miért többes szám?
 - Mert ketten vannak Vinc. Két kicsi baba - mutatott a hasára.
 - Bassza meg!
 - Tudtam, hogy nem fogsz örülni neki, de hidd el én nem akartam... - sírta el magát megint. 
 - Hé! - vettem kezeim közé az arcát. - Egy szóval sem mondtam, hogy nem örülök nekik. Csak tudod, annyira hirtelen jött ez az egész - vakartam meg idétlenül a tarkómat. - Azt hittem nekem sose lesz gyerekem, erre jössz és meglepsz vele... Álljunk csak meg! Mi az, hogy te sem akartad? Ugye nem arra utaltál ezzel, hogy el akartad vetetni? Az én gyerekeimet? - néztem rá dühösen, de ez azonnal el is múlt mikor meggyötört arcára néztem. 
 - Én csak... én nem érzem azt, hogy jó anya lenne belőlem. Mi van, ha olyan leszek, mint az anyám? Arról már ne is beszéljünk, hogy te meleg vagy, én meg... - tárta szét a karjait. - Hidd el nem rólam mintázták meg a hűség és erényesség szobrát. Én nem tudok meglenni szex nélkül és...
 - Fogd be! - tettem a tenyeremet a szájára. - Nem azt mondtam, hogy egyszerű lesz, de együtt majd megoldjuk - suttogtam a hajába miközben szorosan magamhoz öleltem. Ott ültünk egy kanapén egymáshoz bújva miközben azon gondolkoztam, hogy hogy sikerült ennyire összekuszálni az életünket. 

2017. február 4., szombat

55.Fejezet~ Az igazság(ok) órája

James Rodríguez
November 24; Madrid, Spanyolország

Még az öltözőben is halljuk Cris kocsijának hangját, amint fék csikorogtatva hagyja el az edzőközpont parkolóját. Remélhetőleg azért annyira nem őrült meg, hogy balesetet okozzon.
Nyugodtan állok fel helyemről, kezembe véve minden zuhanyzáshoz szükséges eszközt - tusfürdő, sampon, törölköző, papucs.
A már most gőz borította fürdőbe lépek.
- Srácok ez szép volt- Csapja össze tenyereit Marcelo elismerően.
- Szerinted elbassza?- Intézi szavait felém a mellettem lévő zuhanyrózsánál időző Benzema.
- Kire gondolsz?
- Hát Crisre!- Tárja szét kezeit lefitymálóan.d
- Nem tudom. Ismerjük azt a híres portugál vért, ami az ereiben csordogál. Akármi lehetséges, talán Katetel az oldalán tér vissza az olasz macsó nélkül. Remélem nem bassza el az a bájgúnár és tartja a száját! Ha kikotyogja, hogy Kate elköszönt leszarom hol van, megkeresem és behúzok neki. Kétszer. Sőt, háromszor!
Karim mellettem nevezni kezd.
- Miért pont három?- Vonj fel szemöldökét miközben kék színű tusfürdőjéből nyom tenyerébe.
- Egy mert elvette Katet tőlünk, egy mert elszólta magát, egy meg mert utálok repülni.
- Ez eddig fel sem tűnt- tűnődik el a dolgon.
- Mert amúgy nem igaz, csak jól hangzott- megrántom mindkét vállamat.
Összenézünk, mire mindkettőnkből kiszakad a nevetőgörcs.
Amint már sikerülne elfojtani a kikívánkozó hangokat újból összeakad tekintetünk minek következtében csak növekszik jó kedvünk.
- Azért remélem Crisnek sikerül visszaszerezni- találja meg eredeti hangját először a francia.
- Reméljük a legjobbakat- adom meg a végszót.






Catherine Clark
November 24; Dubai, Egyesült Arab Emírségek

- Neymar!- Kiáltom el magamat kilépve a fürdőből.- Tudod, még mindig van szobaszerviz és úgyis apám fizeti, nem kell főznöd.
- Nem főzök!- Tiltakozik hevesen.
Meglepő. Eddig ahányszor nálunk volt mindig belevetette magát a számára szörnyen izgalmas gasztronómia világába. Mondjuk meglepően ízletes fogásokat sikerült mindig elém raknia. Én életemben egyszer próbáltam meg pudingot készíteni. Mondanom sem kell, nem igazán jött össze. Ide a rozsdás bökőt pedig pontosan követtem a zacskón feltüntetett recept minden pontját!
- Mit nézel?- Foglalok helyet selyemköntösömben a kanapén.
A focista nagyon bőszen bújja márkás laptopomat. Nem válaszol, hanem felém fordítja  a monitort. Remek! Egy újabb idióta firkász által írt szenny cikk.

Elcsíptük!
Miközben Neymar Jr. a turista osztályon utazva próbált elvegyülni -klikk a képekért- Catherine Clark egy ismeretlen férfi társaságában érkezett meg a madridi reptérre. Miközben a boldognak tűnő fiatal pár az információs táblát tanulmányozta megérkezett az ex, Cristiano Ronaldo is. Így egyből következett a botrány is!
Ronaldo nem bírt hormonjaival és rátapadt a brit lány ajkaira, amit Clark nem fogadott túl boldogan. Felháborodva taszította el magától a sztárfocistát, majd faképnél hagyta a döbbent férfi.
Véleményünk szerint kevés lány reagált volna hasonlóan a szívtipró cselekedetére. Ti mit tettetek volna?

- De jó, hogy szólt róla, hogy hazajön- húzom el szám szélét csalódottan.- Oh, épp ő hív!- Kapom fel a telefont.
- Pep- szólok bele kimérten.
 - Szia! - Szól bele elgyötört hangon. - Figyelj csak - kezd bele feszülten és gyorsan eldarálja mondanivalóját. - Itthon vagyok. Beszélnünk kell!
 - Hol itthon? Madridban vagy...- teszek úgy, mintha mit sem tudnék.
Tőle akarom hallani!
 - Itthon itthon - utal Dubaira. - Fél órája szállt le a gépem. Át tudsz jönni vagy én menjek?- Érzem hangjában a félelmet és a tanácstalanságot.
 - Megijesztesz. Minden oké?- Kezdek kérdezősködni.
Aggódok érte. Olyan furcsa a hangja és olyan furcsán beszél, mintha nem lenne önmaga.
 - Persze, csak beszélnünk kell.
 - Rendben, akkor körülbelül tíz perc és ott vagyok - nyomom ki a telefont bizonytalanul.
Ezt meg mi lelte?
A brazil érdeklődő tekintetével találom szemben magamat, amint felemelem fejemet.
- Na?
- Valami nagyon nem oké vele... át kell menjek hozzá és a hangja is. Istenem Neymar, valami történt miközben nekem akart jót azzal, hogy bosszút áll!
- Cshhh! Nyugi kicsim- fogja le kezeimet amikkel eddig észre sem vettem, de hevesen csapkodtam.
Nyugtalanul simulok hozzá.
Mindent elbaszok.


- Peep!- Lépek be a lakásba és próbálok valamelyest boldognak tűnni, ezzel talán az ő arcára is mosolyt csalva.
Nem válaszol így türelmetlenül foglalok helyet mellette a bordó borbélyházba is beillő kanapén.
- Mi a baj?
- Jó egyszerűen kimondom- szívja be élesen a levegőt, ami semmi jót sem jelenthet- terhes vagyok!
- Hogy mi van?- Kiálltok fel meglepetten.
Pep pedig szépen lassan mesélésbe kezd a könnyeivel küszködve.
Tisztában vagyok vele, hogy ő inkább meghalt volna, minthogy gyereket szüljön. Nem csak magát a folyamatot tartja undorítónak, de még csak a gyerekeket sem szereti túlságosan. Sőt kifejezetten utálja őket. Én csupán nem értek velük szót -kivéve Junival-, de ettől függetlenül nincsen velük semmi problémám. Meg hát egy kis Kate? Tuti olyan menő lenne, mint az anyja.
- És azt hiszem ez érdekelni fog- szegi tekintetét az üveglapos kávézóasztalra.- Cristiano...
- Láttam a cikket!- Vágok közbe ingerülten.
- Miféle cikket?- Értetlenkedik.
- Amiben leírják, hogy smároltatok a reptéren, és nem, nem haragszom- fogom markait tenyereim közé.
- Nem erről van... azért tette, mert azt hitte te vagyok. Kate, Cris szerelmet vallott nekem, vagyis neked. Azt mondta most már semmit sem úgy tenne, mint régen. Most már te kellenél neki, akármi is történne. De, de én ott hagytam. Faképnél hagytam miután kimondta és még csak vissza sem néztem, hiába kiabálta a te nevedet megállás nélkül.
Szóval szeret. Erre nem jöhetett volna rá még az előtt, hogy elvetélek az ő gyermekével a méhemben? Idióta, meggondolatlan nyomorék. Tenyerem viszket, ahogyan csak rá gondolok és arra, hogyan elbánt velem.
- Semmi gond, Pep. Nem érdekel már- küldök felé egy biztató mosolyt, de könnyen átlát rajtam. Elvégre mégis csak a tulajdon húgom!
- Szereted, igaz?- Emeli rám az elkenődött szemfestékkel keretezett kék íriszeit.
Keserűen elmosolyodom.
- Szerettem. Most már nem tudom mit érzek iránta. Gyűlölöm vagy szeretem e? Fene sem tudja- mosolyodom el.- De ha kellene az utóbbira szavaznék.
Pusztán némán bólint egyet. Ő maga is tudja, felesleges lenne akármit is mondania ebben a helyzetben, úgysem tudna semmi olyat sem mondani, ami hasznos lenne.
- De most te vagy a fontos! Holnap elmegyünk orvoshoz. Rendben kicsim?- Nézek arcába biztatóan.
- Rendben.- Adja be derekát egy kis gondolkodás után.