2017. február 25., szombat

58. fejezet ~ Változások

Sergio Ramos


28. November; Úton Dubai felé


Alattunk, mint vastag paplanok gomolyogtak a felhők.
Hívogatóan puhának tűntek innen fentről szinte kedvem lett volna rájuk zuhanni és kezeimet széttárva elterülni rajtuk. Néha kivillant egy-egy hegy vagy szárazföld darabka alóluk, de túlnyomó többségben rejtve maradt a föld a szemünk elöl.
 - Leülhetek? - szakította félbe gondolataimat Ronaldo halkan.
 - Tőlem - vontam meg a vállaimat. Fejemet még inkább az ablak felé fordítottam. Gőzöm sem volt róla, hogy mit akarhat tőlem a portugál. Egy ideje már beszélő viszonyban sem voltunk Kate miatt. Az hogy most itt ülök a gépén és Dubai felé tartok vele, egyedül Marcelo állhatatosságának köszönhetem. A kis brazil kihisztizte, hogy én is jöhessek a "Kattel-valami-nem-oké" elnevezésű útra. 
 - Nézd, én ... - hallgatott el hirtelen, mintha nem tudná hogyan fogjon bele a mondandójába. 
 - Igen? - néztem rá felhúzott szemöldökökkel, cseppet sem könnyítve meg neki a dolgot.
 - Figyelj Sergio - kezdett bele újból. - Tudom, hogy az utóbbi időben enyhén szólva gyökér voltam veled, de azt hiszem ez érthető.
- Ebben igazad van - bólogattam egyetértően, amit látható megkönnyebbüléssel fogadott -, tényleg egy gyökér vagy, sőt főgyökér - fejeztem be a mondatomat majd a kezemet felemelve jeleztem, hogy még nem fejeztem be. - Nem értettem és még most sem értem igazán, hogy mégis miért változtál meg ennyire? Miért fordultál ki magadból, mikor te voltál az aki elküldte Katet és a karrierjét választotta? Vagy nem így van? - néztem rá dühösen.
 - De - nyögte ki letaglózva.
 - Miattad ment el, majd mikor végre újra köztünk volt, te viselkedtél vele ocsmány módon. 
 - Igen, de te lecsaptad a kezemről - pislogott rám, mint egy durcás gyerek.
 - Nem Cris, nem tettem. Neked már az égadta világon semmi dolgod nem volt vele amikor mi összejöttünk - mutattam rá az igazságra. - Te is nagyon jól tudod, hogy Katenek nehéz ellenállni. Van benne valami vadság, valami megfoghatatlan káosz. Mintha mindig menekülne az érzései elől - magyaráztam szinte csak magamnak.
 - Ez hülyeség - torkolt le a csatár. - Kate egy édes kiscica, aki nem vágyik másra csak egy biztos kapcsolatra. Imádtam amikor hozzám bújva beszélgettünk az elképzelt jövőjéről - sóhajtott fel szomorúan. 
 - Kate-tel összebújni? - néztem rá csodálkozva. - Ő egy energiabomba. Nem bújik hozzád, csak lecsapolja az energiáidat - vigyorodtam el. - Persze ha érted mire gondolok? 
 - Értem amit mondasz, de mégsem - csóválta továbbra is a fejét. - Lehet, hogy Garethnek van igaza?
 - Miben is?
 - Hogy Catherine skizo....
 - Ki ne mond! - szóltam rá durván. - Nincs neki semmi baja! Egyszerűen csak mindkettőnkkel máshogy viselkedett - magyaráztam sietősen mielőtt a kételyek bennem is elburjánzottak volna. 
 - Majd meglátjuk - sóhajtott fel. - Nem sokára odaérünk és minden kiderül. 
 - Ja - pislogtam újra az ablak felé.
 - És Serg - lökött oldalba a portugál - csakhogy tudd, már nem haragszom rád.
 - Még jó! - forgattam meg a szemeimet. - Akkor béke? - vigyorodtam végül én is el. 
 - Béke - nyújtotta felém a kezét, amibe belecsaptam. 
A hátunk mögött hatalmas ováció fogadta a tettünket. Röhögve csóváltuk meg mindketten a fejünket, egyetértve benne, hogy a csapattársaink idióták. 




Pearl Clark



28. November; Dubai. Egyesült Arab Emírségek


Percek óta bámultam a tükörképemet. Kezeim a hasamra csúsztak és végig siklottak rajta. Még mindig nem békéltem meg a gondolattal, hogy anya leszek. Úgy éreztem, hogy a sors direkt baszik ki velem ennyire. 
 - Min gondolkodsz ennyire? - állt mögém a jobbik felem. 
 - Azon, hogy most visszakapok az élettől minden szemétséget amit eddig elkövettem - szaladt ki az igazság a számon.
 - Pep - simította a tenyerét a vállamra kedvesen Kate - azt hittem már belenyugodtál és elfogadtad a történteket?
 - Sose fogom - morogtam. - Nem cserélhetnénk? - pislogtam rá a legszebb nézésemmel.
 - Bolond - ölelt szorosan magához. - Hidd el amikor majd a karjaidban tartod őket, senkivel nem cserélnél... - húzta hamis mosolyra a száját. 
Idióta, korholtam magam, mert tudtam mennyire fáj neki ez az állapot, hiszen ő mindent megadott volna azért, hogy megszülessen a kisbabája. Elszégyelltem magam. Szorosabban vontam őt magamhoz, így kérve tőle bocsánatot a helyzetért. 
 - Azon agyaltam.. - bukott ki belőlem hirtelen.
 - Igen?
 - Mit szólnál, ha levágatnám a hajam?
 Kate elkerekedett szemekkel nézett rám.
 - Ez most hogy? Miért? - értetlenkedett hiszen megszokta, hogy születésünktől fogva teljesen egyformák voltunk. Soha senki nem mert volna olyan ötlettel előállni, mint az enyém. Nem akartuk, hogy bárki is megkülönböztessen minket egymástól. Ez volt a mi aduászunk. 
 - Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Úgy érzem, eljött az az idő, hogy felnőjünk - mosolyogtam rá halványan. 
 - Igen - sóhajtott fel ő is miközben egymás mellett álltunk és bámultuk magunkat a tükör előtt. - Talán igazad van. Ideje lenne, hogy felnőjünk. 

(...)

Boldogan és megelégedetten léptem ki a fodrászat ajtaján. Lehullott tincseimnek köszönhetően úgy éreztem, mintha a gondjaim sora is megrövidült volna.
Kinyitottam az autóm ajtaját és a táskámat átdobva az anyósülésre, beültem. Alig soroltam be a forgalomba, valami megmagyarázhatatlan érzésnek engedve ráfutottam az autópályára. Egy gombnyomással eltüntettem a fejem felől a tetőt és bakancsos lábammal a gázra léptem. A szél belekapott a hajamba és összevissza borzolta. Isteni érzés volt. Az adrenalin megemelkedett a véremben ahogy egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam. Úgy éreztem magam, mint aki legyőzhetetlen. Száguldottam, kerülgetve az előttem lassabban guruló kocsikat. Hirtelen egy autó vágódott ki elém és én csikorgó kerekekkel álltam meg tőle pár centire. Lehunytam a szemeimet míg a testemet remegés fogta el. Majdnem meghaltam. Ha egy kicsit is gyorsabban megyek, vagy lassabbak a reflexeim...
 - Jól van kisasszony? - kérdezte egy mellettem álló ismeretlen férfi aggódva. - Nagyon sajnálom - hebegte. - Nem néztem a tükörbe. Nem láttam, hogy itt van mögöttem - tördelte a kezét. 
 - Ütköztünk? - kérdeztem rekedt, az ijedtségtő remegő hangon. 
 - Nem, hála Istennek! - törölte meg izzadt homlokát. 
 - Ó, az jó - motyogtam.
 - Kisasszony, jól van? - nézett megint rám. - Olyan sápadt és ...
Nem hallottam a folytatást, mert az autóm belseje forogni kezdett velem és elragadott a sötétség. 

(...)

 - Hogy a fenébe történhetett ez? - eszméltem fel egy nagyon dühös hangra. Undorító fertőtlenítő szag kúszott az orromba. A torkom száraz volt, mint a smirgli. Szemhéjaim olyan nehezek voltak, hogy nem bírtam felemelni őket, mintha valaki puszta szeszélyből lent akarná tartani. - Direkt csinálja ezt velem? 
 - Nyugodj meg Vinc! - ismertem fel a nővérem hangját. - Én sem tudom, hogy mi történt, de majd megkérdezzük tőle, ha felébred.
Eljutott az agyamig, hogy itt rám gondolhat. Mégis mi történhetett? - ráncoltam össze a homlokom. Hirtelen beugrott, az autópálya, a fékezés, a férfi a kocsimnál. Felnyögtem.
 - Pep! Szívem! Jól vagy? - ugrott mellém Kate aggódva.
 - Csalánba nem üt a mennykő - nyögtem fel és végre sikerült kinyitnom a szemeimet is. Idegenkedve néztem végig a fehér szobán. - Miért vagyok itt? - próbáltam felülni.
 - Azért mert egy felelőtlen... 
 - Kuss! - fogta be a nagyon dühös olasz száját a nővérem két kézzel. - Azt mondta a doki, hogy most jobb, ha nem idegesítjük fel.
 - Még mindig nem értem, mi van? - néztem értetlenül egyikről a másikra.
 - Mire emlékszel? - ült le mellém Catherine, de közben gyilkos pillantásokat küldött Vincent felé.
 - Odáig megvan, hogy elém vág egy autó és fékezek. Volt egy pasas is, de az már nem annyira tiszta - ráztam meg a fejemet, hátha attól kitisztulnak az emlékeim. - Miért? Mit csináltam?
 - Hah! Majdnem megölte magát, a babákat és még megkérdezi, hogy mit csinált? - csattant fel Vinc.
 - Azt mondtam fogd be a szád! - sziszegte Kate idegesen. - A pasas is megmondta, hogy ő volt a hibás és nem a húgom. 
 - Persze! Te is tudod, hogy Pearl felelőtlen volt. Mi lett volna, ha nem áll meg időben? Tudod mi maradt volna belőlük? Semmi! A nagy büdös semmi! - ordított az olasz majd kisietett az ajtón. 
 - Ne foglalkozz vele - simított végig a kezemen a testvérem. - Kiakadt, mert nagyon megijedt, hogy valami bajotok esett.
 - Igaza van - dőltem hátra - felelőtlen voltam, de annyira jó érzés volt - szöktek könnyek a szemembe. - Szinte szálltam a széllel és minden gondom eltűnt egy pillanatra.
 - Tudom édesem - mosolygott rám az ikrem. - Amúgy baromi jó lett a hajad.
 - Ó, köszi - nyúltam a megrövidült tincseimhez. - Szép kis firma vagyok mi? - csóváltam meg a fejem, majd felemeltem a takarót.
 - Mit csinálsz?
 - Minek tűnik? Utálom a kórházakat, úgyhogy haza megyek - közöltem miközben már a ruháim után kutattam a faliszekrényben. 
 - Pep, a doki azt mondta, hogy pihenned kell. Sokkoltad a szervezetedet és ezért ájultál el. 
 - Nem érdekel - intettem le. - Otthon sokkal jobban tudok pihenni. Amúgy is, nálad jobb ápolónőt keresve sem találnék - kacsintottam rá.
 - Biztos vagy benne? - sóhajtott fel lemondóan.
 - Igen. Egy percig sem maradok itt tovább. 
 - Oké, de akkor én mondom meg, hogy mit csinálhatsz és hogy mennyit pihensz - nézett rám szigorúan. 
 - Rendben - egyeztem bele -, de most már menjünk! - rángattam az ajtó felé.

(...)
  
 - Feküdj le én pedig csinálok neked valami finomat - paskolta meg a kezemet Kate miután hazavitt magához. Muszáj voltam beleegyezni, hogy pár napig nála lakom, különben még mindig a kórházi ágyat koptatnám. 
Vincent, mint egy néma testőr követett minket. Nem mertem a szemébe nézni, mert szégyelltem magam a történtek miatt. 
 - Előbb lezuhanyozom, mert fertőtlenítő szagom van - közöltem velük majd besurrantam a fürdőszobába. Gyorsan ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a forróvíz alá. A nedves cseppek összekeveredtek az arcomról lecsorgókkal. Homlokomat a csempének döntöttem és hagytam, hogy a víz felmelegítsen, de közben testemet zokogás rázta. Nem tudom meddig sajnálhattam magam, de arra eszméltem, hogy valaki magához húz és a hajamat simogatva próbál megnyugtatni.
 - Hey, Kiscica - súgta Vincent kedvesen a fülembe. - Nincs semmi baj.
 - De i-hi-ge-hen - hüppögtem, levegőért kapkodva. - Ma-hajd-ne-hem - me-heg -ha-altam - csuklott el a hangom. 
 - De csak majdnem. Itt vagy, épen és egészségesen - emelte fel az államat. Szemeimet összeszorítottam, hogy ne kelljen látnom a vádló tekintetét.  - Pep, kicsim! Nyisd ki a szemedet! - kérte.
 - Üm-üm - ráztam meg a fejemet.
 - Szóval nem?
 - Nem - tartottam ki az állításom mellett. 
 - Rendben - egyezett bele készségesen és pillanatokkal később csak azt éreztem, hogy a lábaim a levegőbe emelkedtek és az ölébe kapva besietett velem a szobába. Ott letett az ágyra és fölém mászott. - Kinyitod a szemed?
 Ajkamat beharapva továbbra is csak a fejemet ráztam. 
 - Oké, te akartad - mondta és a hangján hallottam, hogy mosolyog. 
Hirtelen levegő után kezdtem kapkodni és a szemhéjaim kipattantak a sokktól mikor Vincent szája a mellemhez ért és nyelvével végig simított rajta.
 - Mi a fenét csinálsz? - pislogtam rá értetlenkedve.
 - Felhívom magamra a figyelmed! - vigyorgott. - Látod, már a szemed is nyitva van.
 - Baszd meg! 
 - Azt azért nem, de örömet okozhatok neked anélkül is - kacsintott rám somolyogva.
 - Vincent! - csattantam fel, de ahogy megéreztem az ujjait a lábam közt, felziháltam. Utáltam, hogy ennyire kéjsóvár vagyok, de nem tehettem róla. A terhesség felfokozta a szexuális étvágyamat. 
Hagytam, hogy megtörténjen. Mi bajom lehet? - kérdeztem magamtól. - Talán terhes leszek? Ja az nem, mert már az vagyok - nevettem fel magamban majd engedtem az élvezetnek, hogy az olasz szakértő ujjai felrepítsenek a mennyországba. 

(...)

 - Pep - bújt a hátamhoz Vincent.
 - Hm? - szuszogtam az álomvilág szélén lavírozva.
 - Ugye nem...? Mármint nem akartál..? - csuklott el a hangja, ami azonnal arra késztetett, hogy felé forduljak és a szemébe nézzek, de amit ott láttam az engem is megdöbbentett.
Olyan mérhetetlen fájdalom sugárzott belőle, hogy a szívem belesajdult.
 - Arra célzol, hogy öngyilkos akartam-e lenni? - pislogtam rá, mire aprót bólintott. - Nem - ráztam meg a fejem komoran. - Eszembe se jutott ilyen marhaság. De te miért gondolsz ilyen hülyeségeket?
 - Talán mert nem akarod ezeket a babákat és mert én vagyok az apjuk és nem...
 - Fogd be! - simítottam végig az arcán. - Ha már bekaptam a legyet, én baromira örülök neki, hogy te vagy az apjuk és nem egy idióta focista. Amúgy meg nálad jobb apát el sem tudnék képzelni nekik - fúrtam az arcomat a mellkasába. Mélyen beszívtam az illatát és élveztem a hátamat simogató kezeinek mozdulatát. Annyira jól esett a nyugalom ami körül ölelt, hogy néhány pillanat múlva elaludtam és csak akkor ébredtem fel, mikor kintről hangoskodás, kiabálás zaja szűrődött be. Kábán sétáltam el az ajtóig és léptem ki a nappaliba, ahol nem várt kép fogadott. 
 - Miért kell így ordibálni? - nyújtózkodtam majd tekintetem megakadt a szobában lévő focistákon.
 - Mondtam, hogy van tetkója! - kiáltott fel Benzema elégedetten miközben rám kacsintott.
 - Upsz, azt hiszem lebuktam - kaptam a szám elé a kezem, de közben elnevettem magam a többi pasi arckifejezését látva. Ha lehetséges lett volna, tekintetükkel levetkőztetnek, de mivel meztelenül aludtam, így ez már megoldott volt. 
 - Pep, azt hiszem jobb ha felöltözöl - szólt rám Kate ijedt hangon. Körül néztem a szobában és a tekintetem megállapodott a portugál elképedt arcán. Elhúztam a szám majd királyi csípőriszálással a szobámba sétáltam, hogy magamra kapjak valamit. 
 - Mi történt? - ásítozott hatalmasakat Vinc. - Mi volt ez a hangzavar?
 - Semmi, csak tele van a nappalink kiéhezett focistákkal - vontam meg vigyorogva a vállam. 
 - Miiii? - ült fel az olasz hirtelen.
 - Ronaldonak végre összegyűlt annyi vér a pucájába, hogy  Kate után jöjjön - kacsintottam rá boldogan a barátomra. - Remélem most már nem szúrja el.


Sergio Ramos

28. November; Dubai, Egyesült Arab  Emírségek

Percekig nem pislogtam, csak néztem az ajtót ahol az előbb tűnt el a lány.
 - Megmondtam vagy megmondtam, hogy van tetkója? - lökött ki sóbálvány állapotomból a francia. 
 - Azt hiszem én most leülök - meredt maga elé Marcelo miközben fenekével a kanapéra huppant. Gareth, James és Karim követték a példáját. Én mozdulni sem tudtam és ahogy elnéztem, Cris ugyanígy volt vele. Tekintetét Kate-re? függesztette. Némán vártuk, hogy a másik lány, aki megszólalásig hasonlított Catherinre visszajöjjön. 
 - Mi ez a gyász hangulat? - robbant be hirtelen, oldalán az olasszal. 
Mindannyian felé kaptuk a tekintetünket. 
 - Én ezt nem értem - rázta meg a fejét Cris értetlenkedve.
 - Jaj, hát nem látod? - tárta szét a kezeit a bongyor. - Ikrek! Méghozzá egypetéjűek!
 - Ott a pont Marci! - nevetett rá a rövidebb hajú.
 - Oké, de most már elmondhatnátok, hogy melyiktek Kate és melyiktek....? - nézett rájuk Gareth kíváncsian.
 - Pearl? Vagy inkább Pep? - segítette ki az olasz mellett álló. - Az lennék én.
 - Pep? - nézett fel hirtelen Cris. - Pep az nem férfi név? 
 - Amint látod nem - mutatott magára a lány.
 - Én azt hittem.... Én... - zavarodott össze.
Kíváncsian fordultunk a portugál felé, aki egyre fehérebb lett. Attól tartottam, hogy elájul, így egy széket csúsztattam mögé és leültettem. 
 - Jól vagy? - kérdeztük szinte egyszerre a másik lánnyal, aki most már tuti, hogy Kate volt.
 - Nem - motyogta. - Én egy hatalmas fasz vagyok - sóhajtott fel és mi hallgatólagosan egyet értettünk vele.
 - Akkor ha jól értem, most te voltál Madridban - mutatott Bale a rövid hajúra.
 - Yess! - kacsintott rá a lány.
 - Én téged? ... Veled? ... - nyögött fel Cris hirtelen és tenyerei közé rejtette az arcát.
 - Igen, engem smároltál le a reptéren - vigyorgott a portugálra a Pearl nevű. - Egész jó volt, de sajnálom, az én mércémet nem ütöd meg!
 - És én? - találtam meg végre a hangom. - Ha jól sejtem, akkor te voltál...
 - Alattad, feletted, melletted, rajtad? - harapta be az ajkát kacéran. - Ó, igen csődör. Az én voltam.
 - És te? - néztem a lány mellett magasodó olaszra. - Te ezt végig tudtad? Ő most akkor végül is ki neked? - pislogtam értetlenül rájuk.
 - A barátja vagyok. A legjobb barátja! - hangsúlyozta ki a szót. - És igen, tudtam róla.
 - Hihetetlen nőszemélyek vagytok! - röhögött fel Marcelo. - Mi meg, illetve Gareth azt gondolta, hogy baj van itt bent - kopogtatta meg a homlokát.
 - Te komolyan idiótának néztél minket? - szólalt meg végre Kate is.
Így, hogy együtt láttuk, hallottuk őket már nem is értettem, hogyan keverhettük össze őket. Catherine hangja lágyabb volt és sokkal komolyabbnak tűnt, mint a testvére. Pearl rekedtes hangja már magában egy kísértés volt.
 - Az nem úgy volt... - kezdett magyarázkodásba a walesi, de Cris közbevágott.
 - Magunkra hagynátok minket? Szeretnék beszélni Catherine- nel - meredt egyenesen a lány szemébe. - Négyszemközt!
 - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet! - vágta csípőre a kezét Pearl miközben gyilkos pillantásokkal bombázta a portugált.
 - Pep, hagyd! - sóhajtott fel Kate. - Egyszer túl kell ezen esnünk - eresztett meg egy halvány mosolyt a testvére felé.
 - Biztos vagy benne?
 - Persze. Menjetek csak - intett remegő kézzel.
Vettük a lapot, így mindannyian felálltunk és elindultunk a másik szöszi után aki kinyitva a bejárati ajtót, megtorpant.
 - Hát te? - kérdezte csodálkozó hangon az ott toporgótól akibe szinte beleütközött.

2 megjegyzés:

  1. Kuss!..Vagyis Siaaa!.. .....még mindig éhes vagyok!!Már szeptember eleje óta erre vártam **fangörcs**....Sajnos még mindig rövidtávú a memóriám,ezért még gondolkozok.Lassan szerelmes leszek Katebe,ha így folytatod tovább.Nincs semmi baj,ha még hosszabb részeket hozol (facebook).
    És most jön a nyomorultság:
    Egy gyönyörű napon rátaláltam erre a gyönyörű történetre.Szerelem volt első olvasásra.Leírhatatlan (pfuhh,de nehéz volt ezt leírni) hogy mennyit jelent számomra ez a blog.Ilyen jól írni egy áldás!(Lily Clark is!!)Én okos persze most is itt ülök,és írom ezt a kurv@ kommentet,amit baromi nehéz telefonról.Hogy csak tudd:Most odamennék hozzád,és jól arcon csapnálak,egy serpenyővel.
    Üdv:Hanna <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretlek Hanna! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

      Törlés